392
Közeleg a május!
Online programjainkat ajánljuk

Május hónapra is igyekszünk minden korosztálynak tartalmas, és egyben szórakoztató kínálatot összeállítani. Videóink premierjére továbbra is a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér hivatalos Facebook oldalán kerül sor. Programjainkat díjtalanul élvezhetik. Tartsanak velünk!

Hogy mit kínálunk a legkisebbeknek? A Mesesarokban keddenként Békés Márta olvas fel Imbolygó iskolabolygó című kötetéből. Verseiben az általános iskola hétköznapi jeleneteit villantja fel.
Csütörtök délutánonként a Zenesarokban Keresztes Nagy Árpád varázsolja el a gyerekeket. Krisztus urunk és a furulya című négy részes műsorát hangszereket, bábokat és a szavakat forgatva adja elő. Előadásunkat elsősorban óvodás és kisiskolás közönségünknek ajánljuk... bár a felnőttek sem csukták be még eddig sem szemüket, sem fülüket…
Május 7-én, pénteken gyermekkoncertet láthatnak FB oldalunkon. Mihályi Réka Fonogram-díjas énekesnő Masni és Pocó című gyermekműsorát bábokkal és zongorakísérettel adja elő. Zongora: Romhányi Áron.
Május 21-én (pénteken) szintén zenés programot kínálunk a kicsiknek. "Napsugár-hívogató" címmel a Garabonciás együttes ad koncertet a gyerekeknek. A közönség megzenésített verseket, népdalfeldolgozásokat láthat, hallhat majd. A teljesség igénye nélkül: Hárs Ernő, Keszeli Ferenc, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Bartos Erika, Hétvári Andrea, Weinrauch Katalin verseire írt Garabonciás dalok hangzanak majd el.

A felnőtteknek e hónapban két levéltári előadást ajánlunk: Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros Giorgio Basta naplója Győr 1597. évi ostromáról szóló 2 részes előadását május 5-én, szerdán fejezi be. Május 26-án (szerdán) pedig a Levéltári délutánok című előadás-sorozatát A lőcsei fehér asszony történetéről szóló előadás 1. részével folytatja.
A felnőtteknek is kínálunk zenés programot: május 12-én (szerdán) pótoljuk Farkas Izsák Utazás a zenében – Népdaloktól a slágerekig című koncertjét, amit eredetileg áprilisra terveztünk.
Nevetni a nehéz időkben is jól esik. Sőt! Május 14-én (pénteken) nézzék meg hát Dvorák Gábor és Patka Heléna Egypercesek című műsorát, aminek alcíme: Groteszkek 10-100 éveseknek. A darabot Örkény István Egyperces novellák című kötete, valamint az író szellemisége ihlették. (Az előadás nem az ismert novellák dramatizált változata!)

A videók premierjére 17 ÓRAKOR kerül sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér hivatalos Facebook oldalán. Ha az FB eseményeknél érdeklődésüket jelzik, akkor emlékeztetőt kapnak, s nem maradnak le a programokról!

A felvételeket a későbbiekben Facebook-oldalunkon és YouTube csatornánkon is megtekinthetik.

2021.04.21