E korszakhatár eredményeképpen teljesen megváltoztak Európa politikai, hatalmi és geopolitikai viszonyai: a korábbi egyensúlyi helyzet felbomlott, új hatalmak és mozgalmak emelkedtek fel, emberek milliói találták magukat hirtelen új országok határai között.

Az elmúlt közel öt esztendőben – egyértelműen a kitörés centenáriumának lendítő erejében – nagyon komoly nemzetközi érdeklődés középpontjába került a „nagy háború”. Aztán mára már eljött az a pillanat is, amikor bármiféle indulatok nélkül lehet feltárni az egykori események okait, hátterét, mozgatórugóit. A személyes érintettség szinte már csak az emlékek szintjén jelentkezik. Ez nyilván segíti, sőt erősíti az elfogulatlanságot, az objektív szembenézést. A sebek immár nem személyesek, de a kollektív emlékezet kétségkívül idáig is hordozója lehet ezeknek.

Mára már az is belátható, hogy nincs két vagy több külön történelme az eseményeknek: csak a hadviselő felek közös történelme van, amelynek többféle narratívája létezhet ugyan, de az elbeszélések mind ugyanazon múlt hordozói. Ez a közösen gondolkodó együttműködő szándék – az új hozzáállás új rétegeként – háttérbe szorította a heroizáló múltmegközelítést, a jók és rosszak egymás elleni harcát, az idealizált hősöket, a magasztos jelszavakat (Isten, haza, család, becsület, király, stb.), a pátoszt, miközben kifinomodott a realitásokat jobban tükröző fogalomkészlet, amelynek egyik lényegi kulcsszava: az áldozat. Mert a háború iszonyata ma már nem írható le (csak) heroikus drámaként.

Mindezek fényében gazdagabbá és sokszólamúbbá vált a rálátó megközelítés is. A korábbi időkre jellemző domináns had- és politikatörténet-írás mellett ma már kiemelt figyelmet kapnak a társadalomtörténeti megközelítések, amelyek vizsgálják a hátországot, az egyéni narratívákat, a családok túlélési stratégiáit, lokális szinten kutatják a háború hatását adott közösségekben, egy-egy társadalmi réteg vagy mikroközösség szintjén elemzik a háború hatását, emlékezetét. Mindezt persze nem a „klasszikus” történetírás megközelítése ellenében, hanem mellette. Ez a szándék különösen megragadható az igen gazdag személyes jellegű források kiaknázása terén.

A Nagy Háború minden résztvevő számára sorsfordító esemény volt s egyben korszakhatár. Bizonyos országok számára még többletjelentéssel is bírt. Magyarország esetében az első világháború a magyar történelem legkatasztrofálisabb következményű eseménysora volt az oszmán hódítás óta. (Csak az iszonyú vérveszteséget felidézve: több mint 600 ezer halott, másfél millió sebesült, s hozzávetőleg 800 ezer hadifogoly.) A háború emlékezetkultúránk kiemelt területe volt a két világháború közötti időszakban (emléktáblák, szobrok, Hősök Napja, Vitézi Rend, Honvédség). Ezzel párhuzamosan megindult a háború történetének tudományos feldolgozása is. Egymás után láttak napvilágot a magyar alakulatok krónikái, a résztvevők emlékiratai, a nagy csatákról szóló leírások. A „nagy háború” egyszerre volt fájdalmas és dicsőséges emlék.

Az újabb világháború után ezek a hagyományok megszakadtak. Az oktatásban és a közbeszédben egyre inkább eluralkodott az a megközelítés, amely a Monarchiában a népek börtönét láttatta, s amely afféle isteni büntetésnek tekintette a felbomlását. Aztán a rendszerváltás hajnalán ez a szemlélet visszaszorult, bár nem tűnt el teljesen. A történetírásban sem kapta meg az első világháború azt a súlyt, ami fontossága miatt megillette volna, bár a 2014-es centenáriumra, majd az azt követő években megjelent naplók, emlékiratok, monográfiák és tanulmánykötetek egyértelműen komoly reményt nyújtanak arra, hogy ebben is változás történik. Ez az a hiteles út, amin valóban érdemes végigmenni a hivatalos szakmának és a közgondolkodásnak is.

Fenti gondolatokat azért tartottuk fontosnak kiemelni, mert jelen keretek között mi is szeretnénk egyetértőleg felhívni a figyelmet a „nagy háborút” érintő új megközelítés, szemlélet és gondolkodásmód térnyerésére, ill. hogy elmondhassuk, ajánlott könyvünk szellemisége pontosan ezt az objektív tudományos hozzáállást és csapásirányt képviseli. A Nagy Háború öröksége című kötet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2014-es impozáns és nagyszabású első világháborús válogatott műtárgyi anyagú állandó kiállításának pazar sorvezetője. Egy lapozható kézi idegenvezetés. Természetesen más hatású a könyvből megélt vizuális élmény, mint a szembesítő jelenlét testközeli látványa, de ez a kiadvány akkor is hat, elgondolkodtat és fogva tart. Fájdít és megdöbbent, lelket ráz és szívet tép. Különleges katarzisa van.

A történész és muzeológus szakírók praktikusan a Magyarország Nagy Háborúja című kiállítás hazavihető verzióját alkották meg e könyvvel, mely egyszerre kiállítási katalógus, tankönyv és klasszikus kiadvány; egyesíti mindezek erényeit és értékeit. Ezzel a tudatosan felvállalt többfunkciós megvalósítással széles olvasói réteget tud megnyerni magának, s ebből adódóan érdeklődők és szakemberek hasznos és eligazító segédkönyvévé válhat a mű.

A könyv szerkezetileg 5 fejezetből áll. Mind az öt háborús évhez írásos, képi és tárgyi emlékek halmazát társítja – magyar szemszögből. Mindezek a háború különféle aspektusaival ismertetik meg az olvasót. A kötet lapjain megelevenedik a harctér és hátország, felvillannak a háború legjelentősebb mozzanatai, s megjelennek az öt háborús év 51 hónapjának főszereplői: ismert és kevésbé ismert vagy éppen elfeledett hősök; katonák és civilek; férfiak és nők. ÁLDOZATOK. E könyv lapjain a háborúban történtek minden esetben egy-egy tárgyban, dokumentumban vagy képben öltenek testet: mesélnek ezek a felmutatott tárgyak, kézzel írt és nyomtatott sorok, művészeti alkotások. Minden fejezet előtt rövid képes eseménytörténeti bevezetők idézik fel az adott évek hadtörténetét.

A műben bemutatott 100 darab tárgy (tárgycsoport) végigkíséri a katonát a hadba vonulás virágcsokros búcsúzásától a hadifogolytáborokban készített emléktárgyakon át a családok gyászának megrázó pillanatáig. (Csak egy kis ízelítő a különleges kínálatból: fegyverek, egyenruhák, zászlók, rendfokozati jelzések, sapkajelvények, kitüntetések, rohamsisakok, gázálarcok, sportérmek, ollók, zseblámpák, élelmiszerjegyek, levelezőlapok, vakok írógépe, plakátok, tábori újságok, személyes tárgyak és okiratok, művészeti alkotások, emléktárgyak, sírjelek; a harctéri élelmezés, vízellátás, elsősegély és híradás tárgyi emlékei.) Érdemes közvetett személyes kapcsolatot létesíteni velük. De a döbbent rácsodálkozás nem fog oldódni.

E könyv egy korszak megkapóan hű és felkavaróan átéltető lenyomata, mely egy olyan világot ismertet meg, mutat fel és hoz közel hozzánk, amely nemcsak a múlt, hanem a jelen megértéséhez is fontos segítséget nyújt. Ha még van – mert nyilván van – a magyar társadalomnak adóssága a háború áldozatai felé, akkor ezt az adósságot mindenképpen segít törleszteni ez a torokszorító kiadvány. Ady Endre szavai óhatatlanul kínzóan hasítanak belénk: „Az iszonyuság a lelkekre / Kaján örömmel ráhajolt, / Minden emberbe beköltözött / Minden ősének titkos sorsa, / Véres, szörnyű lakodalomba / Részegen indult a Gondolat, / Az Ember büszke legénye, / Ki, íme, senki béna volt: / Különös, / Különös nyár-éjszaka volt”.

Megtekintés az Online Katalógusban