3059
Pierre Lemaitre: Viszontlátásra odafönt
Polczer Adél ajánlata

pierre-lemaitre-viszontlatasra-odafontAz első világháború utolsó időszakában és az azt követő zűrzavaros években játszódó kalandregény 2013-ban elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Az első magyar kiadás 2015-ben jelent meg Bognár Róbert fordításában. A 2017-es újrakiadás apropóját az adta, hogy Albert Dupontel rendezésében és főszereplésével megfilmesítették a történetet.

Pierre Lemaitre a korszak kiváló ismerője, bűnügyi kalandregénye egyfajta irodalmi megemlékezés az első nagy világégés katonáira, áldozataira. A cselekmény két, párhuzamosan bonyolított szélhámosságból áll, az egyik a nem francia földön elesettek exhumálásának botránya, mely valós tényeken alapszik, 1922-ben nagy felháborodást váltott ki a korabeli Franciaországban. A szerző történészi alapossággal végzett kutatásokat a témában. A másik szélhámosság a hősi katonai halottak emlékműterveinek kamu kivitelezése csupán fikció, írói lelemény.

A regény történelmi hátterét az adja, hogy Franciaország képtelen volt integrálni az első világháborúból győztesként hazatérő veteránokat, az elesettek tiszteletére nagy megemlékezéseket szerveztek, miközben a leszereltek munka nélkül, megalázó körülmények között tengődtek.

A történet főhősei két leszerelő katona, Albert Maillard és Edouard Péricourt, valamint a cinikus d'Aulnay-Pradelle főhadnagy. Albert munkáscsaládból származik, a háború előtt banki tisztviselőként dolgozott, Edourd egy gazdag bankár kitagadott fia, művészi ambíciókkal. A háború egyik utolsó csatájában Edouard megmenti Albert-t, azonban súlyosan megsérül, egy gránátszilánk leszakítja az alsó állkapcsát. Edouard elutasítja a plasztikai műtéti beavatkozást, és hamis identitással Albert-re támaszkodva él, aki hálából mindenben támogatja barátját, és mindent megtesz, hogy morfiumot szerezzen a fájdalmai csillapítására.

A frontról hazatérő Albert-t korábbi munkahelye nem fogadja vissza, kedvese elhagyja, lelkileg és testileg sérült barátjával méltatlan körülmények között tengeti életét. A gazdagsággal kecsegtető szélhámosság ötlete tartja bennük a lelket: szoborállítással felhívni a figyelmet a háborúban elesett társaikra, amelyhez egy látványos csalást eszelnek ki. A másik, a katonai hősi halottak eltemetésével kapcsolatos szélhámosság kitalálója és kivitelezője a gátlástalan és a gyors meggazdagodás reményében bármire képes főhadnagy.

Természetesen a két cselekményszál összegubancolódik, a végkifejletet nem is szeretném felfedni. Kölcsönözzék ki könyvtárunkból a művet, és olvassák el a szellemesen, nagyon filmszerűen megírt regényt!


Megtekintés az Online Katalógusban

2018.07.03