15
Tandori Dezső: Barátaim, találkozunk a fűben
Elérhető könyvtárunkban

tandori_barataimTandori Dezső lírai életműve a maga mintegy harminc kötetével - nem számolva a gyerekeknek szóló műveit -, és a képverseket figyelmen kívül hagyva is több mint kétezer versével olyan szélességű, hogy a feldolgozásával éveket lehet eltölteni napi nyolc munkaórában. Sokszínűsége és féktelen áradása olykor méltatlankodást vált ki olvasóiból - mindent kipróbált, és ezeket a kísérleteket esetenként aztán újabb kísérletekben dokumentálta is. Mániás? Természetesen. De nem végzetesen, mert a kísérletei, így vagy úgy, mégis sikerülnek, és elégszer gyönyörűek. Ennek a válogatásnak a motorja a lelkesültség, ami lendületet adott ahhoz is, hogy nagyvonalúan olvassak, és mintegy átvitorlázzak szövegek fölött, amik nem okoztak valamiféle érzéki örömöt. Nem vagyok Tandori kutatója vagy szakértője. A rajongója vagyok, ez a válogatás pedig azt szeretné megmutatni, hogy miért lettem az, remélve/sejtve, hogy mások is osztozni fognak majd rajongásomban. (Sirokai Mátyás)

(Forrás: lira.hu)

2026.02.25