1299
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Nyerges Edina ajánlata

„Rossz vidék ez az isteneknek.” Az angol születésű Neil Gaiman korunk egyik legnépszerűbb fantasy írója. A Csillagpor és az Óceán az út végén szerzője első amerikai útja hatására írta meg az Amerikai istenek című regényét.

A könyv helyszíne Amerika, ahol a régi istenek (a skandináv, indiai, szláv, egyiptomi mondák istenei és mitológia alakjai) lassan erejüket vesztik és eltűnnek, mert híveik száma folyamatosan csökken. Az Újvilág az új isteneknek kedvez (Média, Technika), akik csak arra várnak, hogy elpusztíthassák a régi isteneket.

A főszereplő Árnyék, aki börtönbüntetése végét tölti, és alig várja, hogy újra láthassa a feleségét. Azonban az asszony a szabadulása előtt meghal. Árnyék hazaindul a temetésre, és ebben a zűrzavaros időben találkozik Szerda úrral, aki munkát ajánl neki. A feladat nem tűnik nehéznek, meg kell látogatni a férfi régi „kollégáit és barátait”, akiket Szerda megpróbál rávenni, hogy álljanak mellé a háborúban. Árnyék az utazás közben lassan rájön, hogy ő is a készülő háború része.

A könyv olvasása közben megismerjük a mitológiai lényeket és történetüket, valamint a lassan kibontakozó háborút is. Gaiman remekül elegyíti a különböző mitológiai szereplőket, és sikeresen illeszti be őket a mai valóságba. Ezek az istenek már nem azok a hatalmas, erejük teljében lévő lények, akiket a legendákból ismerünk. Megkeseredettek, reménytelenek, akik a régi emlékeik között élnek, miközben megpróbálnak alkalmazkodni a mai világhoz.

Az író bemutatja nekünk Amerika egy másik oldalát is, egy, az európaiak számára furcsa és érthetetlen világot. Megismerjük Amerika történetét a bevándorlók szemén keresztül és elmerülünk az indián kultúrában is.

Az Amerikai istenek műfaja változatos: egyszerre útiregény, kalandregény, horror és fantasy. A maga 630 oldalas terjedelmével és fordulatos, néhol szerteágazó cselekményével nem egyszerű olvasmány. Azonban ha valaki szeretne elmerülni egy összetett és izgalmas fantáziavilágban, ez a könyv remek választás.


Megtekintés az online katalógusban

2017.06.21