Ebben a versvilágban sok a fény (és a fénytelenség: „a belső időben évek óta korábban sötétedik” – zúzmara). Sok a víz, és sok az Isten. Az élet és a lét. Ha kortárs metafizikus versbeszédek közt asszociációsan merészet, a klasszikus toposzokat avantgárd szertelenséggel vegyítőt keresünk, Murányi Zita kötetében tágas otthont találunk.