A jelen kötetben Harasztovics Veronika restaurátor és Mrenka Attila régész egy soproni kora vaskori edénnyel kapcsolatban közölnek új eredményeket. A tárgy a Törzsök-hagyatékból került a múzeum gyűjteményébe, feltehetően az 1970-es években. Egy rablóásatás során került elő 108 darabban. Az 1970-es években megpróbálták a tárgyat összeállítani, de a restaurálás finoman szólva sem volt szerencsés. Harasztovics Veronika restaurátor szétszedte, és több hetes munkával újrarestaurálta az edényt, melynek módszereit és lépéseit leírta a tanulmányban. Ezek után Mrenka Attila pedig a restaurálás után leírást készített a tárgyon lévő motívumokról, és részletes elemzés segítségével próbált minél többet megtudni a tárgy történetéről.

Márton András és Ilon Gábor tanulmányában eddig nem közölt római temetők anyagát dolgozták fel a Répce völgyéből. Az első leletanyag Chernelházadonyáról származik, ahol 1952-ben leletmentő ásatás zajlott. A feltárásról néhány fénykép és 4 sír leletanyaga került a múzeumba. A leletanyag az 1–3. századra datálható. Simaságról 1963-ban leletmentés során kerültek a múzeumba. A tanulmány vizsgálja a sírokban talált leletanyagot, melynek feldolgozása révén többet tudhatunk meg e két temető anyagáról, bizonyítva, hogy kellő óvatossággal és kritikával régi feltárások anyagából is lehet alapos cikket írni, még 60–70 év távlatából is. Ilon Gábortól emellett a Sírhalomtól a halomsírig címmel a Rómer Múzeumban megrendezett kiállításról is közöltek írást. A szerző a tőle megszokott nyíltsággal beszélt a kiállítás erényeiről és hibáiról, amit „a nyugat dunántúli régió elmúlt négy évtizedének legnagyobb alapterületű és legizgalmasabb, igen látványos ősrégészeti tárgyú időszaki tárlata”-ként értékelt. A tárlatot idén Sírhalomtól a halomsírig 2.0 címmel tekinthetik meg az érdeklődők az Esterházy-palotában 2025. augusztus 3-ig.

Bagi Zoltán Péter Egy végvidék „születésének” első hónapjai című tanulmányában a Győri vár 1594-es elestét követő időszakot mutatja be. A város elvesztése miatt a bécsi udvar pánikba esett. Átmenetileg Magyaróvárra próbálták áttestálni Győr szerepét, azonban hamar kiderült, hogy erre alkalmatlan. Az addig elenyésző stratégiai jelentőségű erősségben és vártartományban itt kis létszámú katonaság állomásozott. A védelem megszervezésével Hanibal Beck von Leopoldsdorfot bízták meg, illetve minden rendelkezésre álló erőt igyekeztek az erősség védelmére rendelni, még ha azok nem is tudtak maradni tartósan. Beck, mérlegelve helyzetét, már 1594 novemberében kérte felmentését, a tisztségben Sigmund von Hager váltotta 1595 januárjában. A császárvárosnak hatalmas szerencséje volt, hogy az oszmán seregek végül Komárom és nem Bécs ellen vonultak.

Dr. Horváth József azt vizsgálta tanulmányában, hogy a szerzetesrendek feloszlatása után mi tudható a volt szerzetespapokról végrendeleteik tükrében. A szerző megállapította, hogy akik maradtak a győri egyházmegyében, azoknál okokat a származásukban, családi kapcsolataikban kell keresnünk, illetve abban, hogy győri vagy soproni iskolában tanultak. A karrierutakban a káplántól a kanonokokig sokféle tisztséget töltöttek be. 1802-ben, az újraindulás után egy részük visszatért régi rendjébe, vagy egy másik rendbe, ha az övé nem indult újra. Vizsgálta, hogy milyen irodalmi hagyaték maradt az egyes ex-szerzetespapok után, milyen műveket olvastak és mi lett a könyvek sorsa haláluk után. A tanulmányon kívül dr. Horváth József a Hegykő történelme című munkáról recenziót is írt.

Gulyás Kristóf Moson vármegye koldusait vizsgálta egy 1783-as összeírás tükrében, melyben II. József utasítására felmérték a vármegyében élő koldusok adatait. A legnagyobb arányban nők és özvegyek kényszerültek koldulásra, ők sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben voltak. Őket követték a valamiféle szellemi vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, valamint az öregek. A korszakban már működtek szegényházak és ispotályok a szegények ellátására. Érdekes azonban, hogy a koldulás inkább foglalkozás vagy életforma volt a korszakban, nem járt együtt feltétlenül a hajléktalansággal.

Balázs Lívia a rábaközi Luca-napi népszokásokat, hiedelmeket vizsgálta a szakirodalom, saját gyűjtései, valamint egy helyen saját élménye alapján. Az ünnephez számos szokás és tabu tartozik a szerelmi jóslástól a termékenységi varázslatokon át ‒ melyek állatokra és emberekre egyaránt vonatkoztak ‒ egészen a Luca-szék készítésig.

Csiszár Attila írott források és gyűjtés segítségével próbált minél több mindent kideríteni a megyerikumnak és hungarikumnak számító höveji csipkéről. Az írott forrásokban a 18. századtól jól nyomon követhető a fehérvarrás és a pókozás. A 19. században elterjedt technika volt, amely azonban lassan kiment a divatból, és a 20. század 20-as éveitől már csak Hövejben használták. Majdnem teljesen el is tűnt, de a két világháború közötti polgári kultúra népművészeti érdeklődése feltámasztotta és újra divatba hozta. Ez alapján a höveji csipke inkább a népi iparművészet körébe sorolható.

Juhász Bálintnak, a Hansági Múzeum művészettörténészének nem mindennapi felfedezésben volt része. 2023-ban a Széchényi István Egyetem Albert Kázmér Magyaróvári Kar Várban található régi díszterméből előkerültek darab, nagy méretű, rég elfeledett szocreál pannó, amelyeket Domanovsztky Endre és Szőnyi István készített. A tanulmányban ezen képek történetét igyekezett kinyomozni.

A jelen kötetben a régészet, a történettudomány, a néprajz, valamint a képzőművészet kutatási területeibe nyerhetünk bepillantást és tudhatunk meg többet szűkebb pátriánkról.

Megtekintés az Online Katalógusban