45
Csiha Tünde Noémi (szerk.): Nyugat-magyarországi Egyetem
Légrádi Szilvia ajánlata

csiha-tunde-noemi-nyugat-magyarorszagi-egyetem

Az album Magyarország hatodik legnagyobb, számos hagyománnyal és történelmi tradícióval rendelkező egyetemét mutatja be. Campusai öt patinás nyugat-magyarországi városban csaknem húszezer hallgatót juttatnak a legkorszerűbb ismeretekhez és színvonalas oktatáshoz. Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár és Szombathely összesen tíz karnak ad otthont. A campusokban a pezsgő diákélet jellemző: egy részük kincsként őrzi azokat az Európában is egyedülálló diákhagyományokat, melyeknek gyökerei a titokzatos középkorig nyúlnak vissza. Az egyetem jogelődjei között olyan nagy múltú intézmények szerepelnek, mint az 1735-ben alapított selmeci bányatisztképző iskola, melyet Mária Terézia emelt akadémiai rangra, vagy az 1818-ban, Albert Kázmér herceg által alapított Magyaróvári Gazdasági Magán-tanintézet.

A Nyugat-magyarországi Egyetem valamennyi kara érdekességeket kínál: A győri Apáczai Csere János Kar a 230 éves magyar tanítóképzéséről híres. 2006-tól az infrastruktúra fejlődése lehetővé tette a képzési területek bővítését. Közülük kiemelkedik a turizmus-vendéglátás szak, amellyel a kar az országos élmezőnybe került. Az Apáczai Csere János kar az andragógia, gyógypedagógia, rekreációszervezés és egészségfejlesztés, szociálpedagógia, tanító, turizmus-vendéglátás, idegenforgalmi- és vendéglátó szakmenedzser szakokon képez szakembereket.

A mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar fő képzési területe az agrárképzés, ezen belül a növénytudomány, környezettudomány, állattudomány, gazdaságtudomány, biotechnológia, mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, környezetvédelem. A gyakorlati oktatásnak a tangazdaság 600 hektáros területe ad helyet, ahol 35 hektáron, kutatási céllal, kis parcellás növénytermesztési kísérletek is folynak. A kísérleti telepek 3500 négyzetmétert biztosítanak az állattenyésztési és takarmányozási kísérletekre.

A soproni Benedek Elek Pedagógiai Kar profiljába ma már beletartozik a csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó képzéstől az óvodapedagógus és szociálpedagógus képzésen át a tanárképzésig szinte a teljes pedagógusképzés.

Az Erdőmérnöki Kar két évszázados múltra visszatekintő erdőmérnök képzése ma is egyedülálló az országban, Magyarországon itt indult először vadgazdamérnök képzés. Fontos érdekesség, hogy a trianoni békediktátum idején az erdőmérnöki hallgatók a bánya- és kohómérnök társaikkal együtt az ágfalvi csatákban fegyveres ellenállással védték meg az ország nyugati határát. Sopron városa hálája jeléül a kart a rangos Civitas Fidelissima-díjjal tüntette ki.

A Faipari Mérnöki Karon a hallgatók tervezési, méretezési, gyártás- és értékesítés-szervezési feladatokat végeznek, vagyis komplex műszaki és ökonómiai ismereteket szereznek a fafeldolgozás területén.

A Közgazdaságtudományi Kar széles spektrumban fejti ki oktatási tevékenységét, a felsőfokú szakképzéstől a diplomás közgazdászképzésen keresztül a tudományos fokozatot eredményező doktori iskoláig, nappali és levelező tagozatokon, a gazdasági képzés különféle területein.

A székesfehérvári Geoinformatikai Kar csaknem ötven éve az országban egyedüliként képez földmérő és földrendező mérnököket. Az intézményben folyó színvonalas oktatásért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a karnak a megtisztelő Földügyi és Térinformatikai Tudásközpont címet adományozta.

A szombathelyi Bölcsészettudományi Kar a hagyományos bölcsészettudományi szakok mellett a társadalomtudományi szakok széles skáláját kínálja a hallgatóknak. Magas színvonalon oktatja a térségben élő népek nyelveit. Kínálatában a klasszikus alapszakok mellett jelen van az újra népszerűvé váló szabad bölcsészet, a kommunikáció, a könyvtári informatika és a nemzetközi tanulmányok.

A Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Karon folyik az intézmény egésze szempontjából meghatározó tanár- és tanítóképzés. A sporttudományi képzés országos szinten is nagy jelentőségű. A Művészeti Intézet oktatói közül pedig többen alkotó-, illetve előadóművészek. A Zenei Műhely fő kutatási területe a magyar egyházzene és az Esterházy-udvar zenéje.

A Természettudományi és Műszaki Kar kínálata a korábban elindult matematika, technika, fizika, biológia, földrajz és kémia szakos tanárképzés mellett mára környezettannal, gazdálkodási menedzsmenttel, ipari termék- és formatervezéssel,  továbbá műszaki menedzser szakkal bővült.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Magyarország fontos oktató- és kutatóbázisaként sokféle tudományos igényt kielégít. Az album az egyetemi karok mellett bemutatja a campusoknak otthont adó öt várost is. A kiadvány fényképekkel gazdagon illusztrált, a magyar leírás mellett párhuzamosan angol nyelvű fordítást is tartalmaz. A kötetet Csiha Tünde Noémi szerkesztette.


Megtekintés az Online Katalógusban

2024.04.23