"Még beszélni tanultam, három testvérem már a közeli Pápa iskoláiba járt. Szüleim taníttattak valamennyiünket, kitaníttattak és világnak eresztettek. Tették ezt nem nagyravágyás- ból, hanem az otthoni lehetőségek okos számbavétele miatt, nem azért, hogy "úr" legyen belőlünk, hanem hogy azt tehessük, amire tehetségünk van.
Verset azért írok, mert jó verset írni, meg azért, mert azt hiszem, verssel tudom leginkább kifejezni hálámat, hűségemet szüleim iránt - s általuk osztályom s nemzetem iránt is. Ha verset írok, mindig velük vagyok, ez teszi jelentőssé számomra a fűszálat és az eget, a bajt és az örömet egyaránt.
Történt velem annyi, mint mindenkivel, van annyi bátorságom, hogy tollat vegyek, s közösségi élménnyé próbáljam emelni, amit megéltem. Tehetségen, szorgalmon, szerencsén múlik, hogy sikerül-e.
Huszonhat éves vagyok.
Igaz és szép verseket akarok írni, tehát jó verseket, ez az egyedüli mércém, a versek tárgyát az élet úgyis megadja majd, ha bírom csodálkozással és indulattal."

(Ágh István önvallomása első kötete, a Szabad-e énekelni fülszövegében.)