349
Erdélyi 70
Kiállításmegnyitó

Erdélyi Károly festőművész kiállítása nyílik meg 2023. október 12-én (csütörtök) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Erdélyi 70 címmel. A tárlatot megnyitja: Pátkai Tivadar, költő. Közreműködnek: Erdélyi Viktor – ének, Németh Gergely – zongora. 

A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. november 3-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Erdélyi Károly 1953-ban született Győrben. Pályafutása során elsősorban színházaknál dolgozott. Győrben a Kisfaludy Színháznál mint díszletfestő, festő tárvezető, Zalaegerszegen a Hevesi Sándor, Békéscsabán a Jókai Színháznál festő tárvezető és szcenikus, a Gyulai Várszínháznál szcenikus-műszaki vezető munkakörben több száz színpadi mű látvány világának kivitelezésében vett részt. Díszleteket készített a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióihoz, a Budapesti Történeti Múzeum egyes kiállításaihoz. Ezen időszak alatt sok neves díszlettervező művészi elképzeléseinek megvalósításában vehetett részt, híres színházi rendezők közelségében. A díszletfestészet mesterfogásainak elsajátítása, művészi szintre emelése és a színház, az előadóművészet szolgálata meghatározóvá vált számára. Képein a természet és a színház iránti vonzódása jut elsősorban kifejezésre; témái a tánc, természetképek, gesztusok, mozdulatok. Több mint húsz évvel ezelőtt visszatért szülővárosába, rövid ideig a színházba, ahonnan elindult.

Kiállításai:

  • 1994. Arad - Gyulai Művészek Társasága - közös kiállítás
  • 1995. Meggyesháza
  • 1996. Gyula - Gyulai Művészek Társasága - közös kiállítás
  • 2009. Győr - József Attila Művelődési Központ
  • 2011. Győr - Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár
  • 2011. Kecskemét - Tiszti Klub
  • 2012. Győr - A Hét Szabad Művészet Szentélye Galéria
  • 2013. Győr - Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • 2015. Gyula - Erkel Ferenc Művelődési Központ
  • 2016. Győr - Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza