Kitaibel Pál magyar botanikus és kémikus összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványvizeit. Kora természettudományainak szinte minden ágában dolgozott. A Sopron vármegyei Nagymartonban született 1757. február 3-án. A középiskolát Sopronban, illetve az utolsó gimnáziumi osztályt Győrben végezte. Pest-Budán az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, 1785-ben avatták orvosdoktorrá. Negyedéves orvostanhallgató volt, amikor kinevezték az egyetem vegytani-növénytani tanszékén Winterl Jakab professzor tanársegédjévé, majd adjunktusává. A tanszék egyik feladata a botanikus kert (a „Füvészkert”) gondozása volt. Kitaibel nem tartott előadásokat, a tudományos munkának élt. Elsősorban botanikával foglalkozott, de emellett ásvány- és földtani megfigyelések, kémiai, hidrológiai, balneológiai és geofizikai eredmények, valamint állattani felfedezések is maradandóan bizonyítják polihisztor voltát. 1807-ben kinevezték a Füvészkert igazgatójává. 1817-ben hunyt el Pesten.

Az életét, sokoldalú munkásságát bemutató kötet szerzője Molnár V. Attila botanikus, aki a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékének munkatársa és a kosborfélék (azaz orchideák), illetve egyéb ritka és veszélyeztetett növények (például látonyák) rendszertanát, ökológiáját kutatja.

Könyvében nem csupán Kitaibel részletes életrajza, hanem a legkülönbözőbb tudományágak (növény-, állat- és ásványtan, kémia, geofizika, néprajz) terén elért eredményeinek bemutatása, valamint korának, kortársainak, fő művének ismertetése is megtalálható, mindezeket színes térképek, fényképek és korabeli dokumentumok reprodukciói illusztrálják. A művet olyan esztétikus formában szerkesztették meg, hogy aki csupán belelapoz, kedvet kap, hogy elolvassa…

A borítón látható festmény – Molnár V. Attila terve alapján – Heinczné Rási Katalin alkotása.

Megtekintés az Online Katalógusban