433
Ünnepel a győri könyvtár
125 éve az olvasókért

2023 nevezetes dátum a győri közkönyvtár(ak) történetében, hiszen pontosan egy és negyed évszázada létezik a városnak nyilvános, mindenki által elérhető bibliotékája. Ebből az alkalomból ünneplünk.

A város első, mai értelemben vett közkönyvtárát tulajdonképpen Sefcsik Ferenc főlevéltáros hozta létre 1898-ban, amikor a levéltári állományból leválogattatta a könyveket, és a közönség rendelkezésére bocsátotta azokat. A számos néven és helyen működő, egyre gyarapodó gyűjtemény 125 éven át megszakítatlanul szolgálja a város irodalomszerető és tudásra éhes közönségét, bizonyítva, hogy a könyvnek és az olvasásnak mindig, minden időben becsülete van Győrben.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér online kulturális magazinja, a Győri Szalon felületén heteken át ívelő múltidézést tartunk, büszkeségeinket állítva a középpontba. Mindenekelőtt leszögezhető, hogy a fejlődés nagyszerű szakemberek nélkül nem képzelhető el. Olyan személyekről beszélünk, akik rendre felismerték az idő szavát, válaszoltak a kor kihívásaira, képesek voltak megújítani ezt a szakmát. Arcképsorozatunkban igyekszünk múltbéli szakemberek portréit feleleveníteni, illetve interjúinkban megszólaltatni néhány egykori vezetőt és a jelenlegi igazgatónkat azzal a céllal, hogy felvillantsuk a rájuk nehezedő nehézségektől a felvállalt és gyümölcsöző újításokig azt az időszakot, amelyben meghatározták a győri könyvtár útját.

Korábban számos epizódban mutattuk már be A győri könyvtár kincseit, közöltünk Érdekességek(et) a győri könyvtár muzeális gyűjteményéből, melyek közül kettő már a Győri Értéktárba is bekerült, illetve Érdekességek(et) a régi győri újságok és folyóiratok történetéből. Ezek között szintén szemezgetünk, és ajánlunk a figyelmükbe jó néhány „újdonságot” is. Érdemes lesz tehát részt venni velünk ezen a hat héten át tartó utazáson, hogy ismét megbizonyosodhassunk arról, micsoda 125 év áll is a hátunk mögött.

Teljes cikk a Győri Szalon oldalán olvasható.

2023.08.23