Márai maga kézikönyvnek nevezi ezt az írását. Kézikönyv, azaz használati utasítás a szegénységhez. Ahogyan írja előszavában, az emberiség kilenctized részének szól akkor ez a könyv, akik mindannyian az egytizedhez szeretnének tartozni, és az ő állandó boldogtalanságuk miatt a világ „elkanászodik”. Pedig mikor a szegénység járványszerűen terjed a világon, ki kell „képezni” a szegénységre azokat, akik váratlanul idekerültek. Az újszegények éppoly ízléstelenül tudnak viselkedni, mint az újgazdagok. Egy kézikönyvnek tehát ki kell elemezni állapotuk igazi mivoltát, meg kell tanítani őket az életöröm lehetőségeire, amelyek egy kazamatán belül is rendelkezésükre állnak. Nyilvános, állami tanfolyamokon kellene oktatni a szegénység technikáját, „mielőtt még teljesen elhülyül az emberiség a szegénységben”. Ebben a tárgykörben szabadon röpdös Márai játékos kedve, iróniára, sőt öniróniára is hajló természete. Lehet, hogy frivolan hangzik, de ez az írónak talán a legszellemesebb, legszórakoztatóbb írása.

Megtekintés az Online Katalógusban