157
Tótfalusi István: Új operamesék
Ősze Mária ajánlata

totfalusi-istvan-uj-operamesek

Véget ér a nyitány, fellebben az Operaház nagy függönye, és a színen megjelenik a daliás Tamino, sarkában a félelmetes kígyó. Megszólalnak a varázsos énekhangok, és a néző egyre jobban fülel: miről is énekelnek? Az egyik énekes érthetően ejti ki a szöveget, a másik kevésbé, néha az egész előadás idegen nyelven hangzik el. Épp ezért, aki a halhatatlan operákat igazán élvezni akarja, annak jól kell ismernie történetüket.

Ismerkedés az operákkal – ebben segít Tótfalusi István könyve a kezdő operalátogatóknak, a zenével ismerkedő fiataloknak. Nem tartalmi kivonat, nem pontos operaszöveg: egyszerűen mese. Egy-egy kis történetben – ha úgy tetszik, mesében – idézi fel az operairodalom legnépszerűbb remekeit, cselekményeit. Megközelíthetőbbé teszi az operákat a közönség számára, hiszen az előadásban a szöveget sokszor nem is lehet érteni. Az Új operamesék birtokában felkészültebben mehet operába a zenekedvelő, illetve utólag ellenőrizheti a cselekményt. Nagy segítséget nyújt a tájékozódásban a függelék: a szerzőkről, az operák születésének körülményeiről, a történelmi háttérről ad hasznos tudnivalókat, megmagyarázza az idegen szavakat, illetve a szakkifejezéseket, közli a nevek helyes kiejtését.

Tartalom: Odüsszeusz hazatérése, Sámson és Delila, Sába királynője, Nabucco, Szentivánéji álom, Norma, Parsifal, Trisztán és Izolda, Bánk bán, Pelléas és Mélisande, Tannhäuser, Tell Vilmos, Simson Boccangera, Faust, A bűvös vadász, Álarcosbál, Hovanscsina, Manon Lescaut, A rózsalovag, Cosi fan tutte, André Chénier, Tosca, Hoffmann meséi, Don Pasquale, Az eladott menyasszony, Traviata, A köpeny, Pomádé király.


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.07.25