119
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok
Horváth Gábor ajánlata
Sophie Hannah nyilvánvalóan a lehetetlent próbálta megkísérelni. Teljesen egyértelmű volt, hogy az Agatha Christie-fanok nem fogadják majd pozitívan a könyvet. Gyakorlatilag megszentségtelenítésnek tudta be a többség. Magam is erős kétségekkel vettem kézbe a könyvet, ám elolvasva – bevallom –, nem haragszom rá nagyon. Az első, amit észrevesz a tapasztalt Christie-fan, hogy a szokásos AC könyvekhez képest lényegesen vaskosabb, ugyanis 504 oldal. Ezzel szemben a legendás nagy Christie-krimik, mint Az Ackroyd-gyilkosság, a Halál a Níluson, a Gyilkosság az Orient-expresszen mind 400 oldal alattiak, sőt az általában legjobbnak tartott Tíz kicsi néger még 270 sincs.
A monogramos gyilkosságok Poirot-ja – főként az első 200 oldalon – nagyon látványosan másolat. Az írónő olyan sokszor adja a belga szájába a francia kifejezéseket, amennyire Christie soha. A külsőségekkel próbálja visszaadni a kis belgát, nem a szürke agysejtek belső logikájával; ettől kevéssé hiszem el, hogy ugyanarról a zseniről van szó, akit korábban megismertem. Kicsit olyan az egész, mintha Hannah nem is a könyvek Poirot-ját, hanem a filmsorozatét akarná reaktiválni a sírból. A regény második felére ez a benyomásom azért enyhült, innentől az ember megszokja a dolgot, és nem olyan idegesítő, hogy ne akartam volna kitalálni a gyilkos kilétét. Sikerült is két megoldás mellett letenni a voksomat, melyek közül az egyik többé-kevésbé talált, úgyhogy kimondható, a bizonyítékok elhelyezése és a történet vezetése nem sikerült rosszul.
Összefoglalva kellemesen csalódtam, mert sokkal rosszabbra számítottam, és meggyőződésem, hogy Hannah további Poirot-sztorijai még jobbak. A kötet magyar kiadása nagyon szép (stabilnak tűnő kötés), természetesen Agatha Christie szignójával díszítve.
2023.07.11
