242
Fekete könyv
Szilvási Krisztián ajánlata
Van valami igazán vonzó abban, ha európai koprodukciós filmet néz az ember. Hogy ez pontosan miből is adódik, érdekes kérdés. Mert az európai filmek ténylegesen kontúros karakterjegyekkel rendelkeznek. Szinte „nézésre” beazonosítható egy film, hogy például Német-, Francia- vagy éppen Svédországban készült-e. Országonként más és más stílussal, atmoszférával, dramaturgiával vannak ellátva, amelyek mélyen táplálkoznak az adott nemzet érték- és történelemszemléletéből. Ezzel szemben egy koprodukciós mozi, ahol több ország filmesei dolgoznak össze, néminemű sterilitást mutat. Hiányoznak belőle az adott területre jellemző sajátos jegyek, helyette egy kompromisszumosnak tűnő filmnyelven szólnak, amely talán csak azt sejteti, mely kontinensről származik az alkotás. Egészében véve egységes képet mutat, de nem látható benne az eltérő kultúrák harca. És jól is van ez így.
Ugyanez mondható el a Fekete könyv című filmről is. Annyi talán világosan látszik, hogy európai összedolgozásról van szó, de hogy pontosan mely országok filmesei vettek részt a munkában, már nem látunk egyértelmű támpontokat. Ki tudná pontosan megmondani, hogy holland-belga-angol-német koprodukcióról van szó? Jó-jó, esetleg a behatárolásnál addig el lehet jutni, hogy a precíz, kontúros szerkezet német, a viszonylag kimunkált karakterek angol közreműködést jeleznek, de mégis valami nemzetek feletti egységesség jellemzi a stílust.
Paul Verhoeven filmje (hol van már korábbról az Elemi ösztön, a Showgirls vagy a Starship Troopers) következetesen kíséri végig a zsidó Rachel (Ráhel) történetét a második világháború nácizmusának utolsó negyedében. Rachel, aki a német nyomás (értsd: zsidók felszámolása) elől szüleivel menekülni akar Hollandiából, szerencsésen megússza a lelepleződést, melynek során apját, anyját és testvérét megölik. Ezek után – bár nem eredeti szándékkal – az események alakulása miatt csatlakozik a holland ellenálláshoz, mely bár nem zsidómentő, sokkal inkább nemzetóvó céllal, a nácik ellen ténykedik. Rebellis tevékenységük aztán halálos veszélybe sodorja őt, de számít-e már akkor az egyéni élet?
Verhoeven filmje szilárdan áll a korrekt dramaturgia alapjain, s bár néha egy-egy logikai/időbeli ugrással meginogni látszik, végig élvezetes mozi. Rachel sorsa egyértelműen beleélő atmoszférát teremt; az ő szemén, érzésein, gondolatain, motivációin keresztül sodródunk az eseményekkel. Érdekes és nekem hitelesnek tűnő konfliktus az ellenállás azon attitűdje, hogy nem kimondottan zsidómentés a céljuk, hanem a holland nemzeti függetlenség kiharcolása. Azaz ha választani kell egy zsidó élet és a fő cél között, nem kérdéses a döntés. Az is az igazság oldalát erősítheti, hogy például a náci Müntzét úgy állítja be, aki nem eredendően szadista, gonosz, hanem csupán a háború egyik (szintén szenvedő) fogaskereke, aki családját, életét, lelkiismeretét vesztette a világégéssel.
Nem mehetek el szó nélkül Carice Van Houten játéka mellett, aki annyira lenyűgözően és erőteljesen alakít, hogy karakterével valódi, fizikai „ellenállás” jelenik meg a vásznon. Lényével hihetetlen erejű háromdimenziós alak mutatkozik meg a filmben, amely könnyedén képes arra, hogy az egyszerű férfi néző (például én) fejét ugyanúgy a végletekig elcsavarja, mint a nácikét. Vele nemcsak sokat, hanem gyakorlatilag mindent nyert a film, ő adja a hitelét a történések folyamának. A Fekete könyv igaz háborús dráma, amely objektíven mutatja be a második világháború emberi kegyetlenségeit: a bujkálást, az üldöztetést, az identitás feladását, a szerettek elvesztését. Roppant tanulságos film, igazi és hamisítatlan európai koprodukció keretében.
2023.06.02
