A történeti emlékezet megőrzésének (nem ritkán előállításának) számos tényezője van, s ezek között csak az egyik – talán nem is a legnagyobb hatású – a tudományos igényű történetírás. Az ismeretek közvetítésében jóval szélesebb kört ér el: az iskolai történelemoktatás (csak elemi és középszintű ismereteket közvetít); a történelmi regény és ennek színpadi, ill. filmes változatai (a történeti hűség nem a legfontosabb törekvésük); a rádiós és televíziós ismeretterjesztés (csak a leglényegesebb eseményekre összpontosít, elmélyedés nélkül); a tudományos ismeretterjesztés (mindenben a laikus közönség igényeihez igazodik); a múzeumok közművelődési tevékenysége (a tárgyi emlékeket a megfelelő kontextusban mutatja be); a napló- és emlékirat-irodalom (szubjektív beszámolót tartalmaz); a történelmi hagyományőrzés (a tradíció példaértékű elemeit hangsúlyozza a problematikus mozzanatok mellőzésével); a politikai közbeszéd (önérdekű, politikailag motivált múltértelmezést jelenít meg); a szóbeszéd (a fentiek sokszoros áttételen keresztül leszűrődő teljesen megbízhatatlan keveréke).

Mindebből következik, hogy a történeti emlékezet e széles közönséget elérő „intézményei” önmagukban nem képesek – sokszor nem is törekszenek – a múlt sokrétű, mély és alapos bemutatására. Az ily módon kialakuló történelemkép általában vázlatos, felületes és kevéssé árnyalt, az egyes korszakok, események és személyiségek belső bonyolultságát nem fedi fel. Gyakran olyan történelemfelfogást tükröz, amely az adott közösség identitását erősítő, „építő jellegű”, „pozitív”, „előremutató” hagyományelemeket helyezi előtérbe, a „negatív”, kényelmetlen epizódokat pedig feledésre ítéli. Ezzel szemben a szakszerű történetírás célja – s egyben feladata – a múlt minél teljesebb és pontosabb feltárása, s a lehető legobjektívebb bemutatása. Éppen ezért törekszik mindenféle hamis idealizálás és elhallgatás felszámolására, a tévhitek és pontatlanságok helyreigazítására.

A történelmi tévhitek kapcsán olyan tényekről és értelmezésekről van szó, amelyeket a történettudomány már régen megcáfolt, de ezek a gondolatok mégsem terjedtek el szélesebb körben. Tévhit néven meglehetősen különböző megállapításokat fogalmazhatunk meg: akadnak téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is. Mindezek manapság, a rengeteg újságnak, rádiónak, televíziós csatornának és az internetnek köszönhetően, rohamos gyorsasággal terjedhetnek. Ráadásul bizonyos csoportok szinte hivatásszerűen fedeznek fel újabb és újabb összeesküvéseket a történelemben, amelyeket jó pénzért adnak el a médiának. A magazinok, honlapok és dokumentumfilmek szerkesztői közül nem mindenki tesz különbséget a legendagyártók agyszüleményei és a történelmi kutatások, vagy az oknyomozó újságírás eredményei között. Ennek következtében számtalan tévhit beépülhet a köztudatba és a tömegkultúrába. Nem érdemes áltatnunk magunkat azzal, hogy valaha is megszabadulhatunk tőlük. De a folyamatos gyomlálásra mégis feltétlenül szükség van.

Történelmi legendák, mítoszok és téves megállapítások szinte folyamatosan áradnak felénk a médiumokból, a mindennapi beszélgetésekből, sajnos, néha még a tankönyvekből is. Nem tudatos hazugságok ezek, mert akik elfogadják és továbbadják őket, hisznek bennük. Egyes tévhitek egyszerűen a régi, elavult ismeretanyag részét képezik, amelyeket a kutatások már régen megcáfoltak, de a köztudatba még nem sikerült beépülniük (pl. Karthágó és a só). Más legendák a marxizmus több évtizedes hegemóniájának köszönhetően kerültek be a tankönyvekbe, s azért nehéz megszabadulni tőlük, mert olyan kényelmesen leegyszerűsítik a valóságot (pl. a feudalizmust felváltó polgári forradalom). Talán azok a tévhitek a legéletképesebbek, melyek kedvezőbb színben tüntetik fel egy csoportnak, közösségnek vagy nemzetnek a múltját (pl. a három tengerpart mosta Magyarország Nagy Lajos király korában). Ugyanilyen tartósak azok a mítoszok is, melyek megerősítik a más csoportok, közösségek, nemzetek iránt táplált előítéleteinket (pl. az indiánok kiirtása Amerikában). Egyes legendákat pedig a média munkatársai élesztenek fel újra meg újra, hogy felkeltsék velük a közönség figyelmét (pl. a Kennedy-gyilkosság).

Végül is mit tehetünk a történelmi tévhitek ellen? Aki csak azért fogadott el egy tévhitet, mert rosszul tájékoztatták, azt könnyű meggyőzni. Akinek viszont valamilyen érdeke is fűződik egy legendához, vagy érzelmi okokból ragaszkodik valamelyik megszokott mítoszhoz, az aligha változtatja meg gondolkodásmódját egy feltáró történelmi írás hatására. Ha valaki hinni akar valamiben, akkor hinni is fog; a legalaposabb tanulmányok sem rendíthetik meg ebbéli meggyőződését. De mindezek ellenére nem térhetünk ki a tisztázó szerep elől, még ha ez a feladat reménytelennek is tűnik. Akár a „deheroizálás” vádját is vállalva.

Ezt tette Hahner Péter történész, egyetemi oktató, habilitált docens, a magyar történettudomány egyik legismertebb, legmeggyőzőbb és legnépszerűbb alakja is, aki 2001 óta a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Kutatási területe a nagy francia forradalom időszaka és annak történetírása. Egyedi hangvételű, eredeti stílusú, rendkívül felkészült szakíró és előadó. Művei elsősorban Franciaország és az USA újkori történelméről szólnak. Hahner Péter kitűnő szakfordító is. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot ültetett át magyar nyelvre. Most bemutatásra kerülő könyve a 12. önálló kötete. A történelem iránt érdeklődők a Rubicon című folyóiratban is rendszeresen találkozhatnak írásaival (ahol hosszú évek óta tagja a szerkesztőségnek), de gyakran publikál történelmi szakfolyóiratokban (Századok, Történelmi Szemle, Aetas), ill. az Élet és Irodalomban is.

100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről – és mind rosszul tudod… című könyve 2010-ben jelent meg az Animus Kiadónál, ami akkor hatalmas sikert aratott, s a könyv iránti igényeket csak a folyamatos utánnyomás tudta kielégíteni. Egy szakmailag kiváló, élvezetes stílusú, kifejezetten szórakoztató, erős vizualitású, hiánypótló mű született, ami remekül ötvözi a minőségi tudományos igényűséget az ismeretterjesztés könnyedségével. A könyv 100 olyan példát hoz kronologikus rendben az emberiség kialakulásától egészen a közelmúltig az egyetemes és a magyar történelem világából, amelyek szélesebb körben eléggé ismertek, s zömmel szerepelnek az általános és középiskolai történelemoktatás tananyagában is. Valójában 100 állítás, 100 cáfolat, 100 talány felmutatásáról és alapos vizsgálatáról van szó. Mennyiségi arányaiban Hahner Péter elsősorban az újkori világtörténet tévhiteinek világából merített, nem kis hangsúlyt fektetve a marxista-leninista történelemszemlélet maradványainak következetes bírálatára. A szerző – elmondása szerint – az egyes korszakok jeles kutatóival konzultálva dolgozott könyvén, akik ötletek sokaságával nyújtottak számára útbaigazító segítséget.

A 100 darab rövid, 2-4 oldalas, világos szerkezetű és logikus felépítésű esszécsokor végül is nem más, mint közismert tévhitek történészi hitelességű megcáfolása. Az egyes tévhitek a konkrét történelmi eseményeken és személyiségeken túl érintik a gazdaság-, a társadalom-, a technika-, a vallás-, az eszme-, a jog- és a hadtörténet területét, ill. a mindennapok világát, sőt, a privát szférát is. Néhány kedvcsináló példa mutatóba a felsorakoztatott téves állításokból: Néró felgyújtatta Rómát; a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak; a déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékét hirdeti; Nostradamus megjósolta a történelem nagy fordulatait; XIV. Lajos kijelentette: „Az állam én vagyok!”; az 1809-es győri csata csúfos vereség volt; Napóleont megmérgezték Szent Ilona szigetén; a trianoni békekötésnek az volt az oka, hogy nem szeretik a magyarokat; Hitlernek csak egy heréje volt; Kennedy volt az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnöke. Jelen ajánló írójának nincs nehéz dolga, amikor a 100 tévhit célközönségében gondolkodik, mert ez minden aspektusból nyitott és nagyon széles: a szakmai és a laikus közvélemény egyaránt élvezettel és haszonnal forgathatja. De leginkább tanárok és diákok számára lehet különleges kincsesbánya.

A kivételes kötet legnagyobb érdeme azonban nem az, hogy a bemutatott 100 történelmi tévhitről végül is fellebben a fátyol, és megtudjuk a valódi igazságot. Talán fontosabb az, hogy a könyv folyamatosan szembesít, szembesülésre késztet minket: mert olvasás közben valamilyen szinten mégiscsak szembenézünk önmagunkkal és a bennünket körülvevő világgal, talán egy kicsit meg is inog bennünk a mindenkori biztosnak vélt tudásunkba vetett hitünk, s vélhetőleg egy kis rádöbbenés után alaposan elgondolkodunk az olvasottakon. És egyáltalán nem kizárt, hogy feltámad bennünk az igény a még elmélyültebb és részletekbe menőbb utánaolvasásra is.

A könyv belső borítóján a szerző mottóként idézi Francis Bacon angol filozófus (1561-1626) egyik gondolatát, aki szerint: „Könnyebben elhisszük azt, amit igaznak óhajtunk… Száz meg száz, gyakran fel sem ismerhető módon torzítja el és fertőzi meg értelmünket az érzelem...”. Bacon szavai a kritikai gondolkodásmódra hívják fel a figyelmünket, amit a történelmi megismerés során mindig alkalmaznunk kell. De hitünk szerint nem csak ott. Mindenütt, ahol az ember bármikor és bármilyen céllal valamilyen szerepet vállal magára. Természetesen igaz ez az emberi kapcsolatok, a különféle közösségek világára is. Mert ez a kis figyelmeztető piros lámpa azért jó, ha nem alszik ki bennünk.

A tévhitek-tematikát Hahner Péter időközben trilógiává bővítette: Újabb 100 történelmi tévhit (2011); Legújabb 100 történelmi tévhit (2015); s eközben még bevállalt egy hasonló filozófiájú és megközelítésű speciális kitérőt: A VADNYUGAT; 20 hős; 20 talány (2012; tartalmas westernfilm-ajánlóval, fogalomtárral, kronológiai áttekintéssel és bibliográfiával).

Az olvasás kiegészítéseként néhány Hahner Péterrel készült interjút, tudósítást és videót is ajánlunk, amelyek tovább színesítik, értelmezik és mélyítik a történelmi tévhitek világát, s közelebb emelik hozzánk a szerző emberi és történészi alakját is:

- origo.hu: Trianon a törökkel kezdődött (interjú Hahner Péter történésszel; 2011. 05. 27.)
- alon.hu regionális hírportál: Történelmi tévhitek – sok minden a tankönyvekben is rosszul szerepel (tudósítás könyvbemutatóról; 2010. 06. 04.; Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely)
- ekultura.hu kulturális honlap: Történelmi tévhitek 1-2. (Beszélgetés Hahner Péter történésszel; 2011. 04. 16.; Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál; videó)
- Friderikusz (Beszélgetés Hahner Péterrel Kennedy elnökről; a 2. rész – Wisinger Istvánnal – bemutat egy szenzációs médiatörténeti pillanatot: Walter Cronkite, ikonikus amerikai újságíró, élő adású folyamatos helyzetjelentését a meglőtt Kennedy elnök állapotáról és haláláról; 2013. 11. 25.; videó)
- Legújabb 100 történelmi tévhit (könyvbemutató; 2015. 12. 02.; PTE Library; videó)

Témánkban kiváló tájékozódási forrás még a Tényleg?! című történelmi legendákkal foglalkozó honlap is, ami a magyar hamis mítoszok felsorakoztatásán túl (Cáfolós) felmutatja más népek birkózásait is saját történelmükkel (Mások háza tája), de beszámol saját sikereinkről és eredményeinkről is (Melldöngetős), „...mert a valós történelmi mindennapok világa legalább annyira szép és érdekes, mint a kitalálté”. A honlap folyamatosan közöl a magyar múltszemlélettel kapcsolatos eszmefuttatásokat is (Cikkek, tanulmányok). Külön oldalt szentel a frissebb írásoknak (Aktuális), és felhívja a figyelmet további aktuális témákra, cikkekre, filmekre, linkekre is. A honlap szerkesztője Lőrinc László, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, szakíró, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke. (A szerzői kollektíva tagja Hahner Péter is.)

Végezetül a tévhitek világában való további elmélyülést igénylők számára egy csokorra való ajánlat meggyőző szaktudású és metsző logikájú hazai és külföldi szerzők tollából (megjegyezzük, hogy az összes alább jelzett könyv megtalálható Könyvtárunkban):

- Németh György: Karthágó és a só: az ókortörténet babonái (2002)
- Romsics Ignác: Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemből (2002, Tisza Istvántól a „gulyáskommunizmusig”)
- Ablonczy Balázs: Trianon-legendák (2010, a trianoni legendakör)
- Michael Hesemann: Sötét alakok: mítoszok, legendák és hazugságok a Katolikus Egyház történetéből (2009, katolikusellenes legendák)
- David Aaronovitch: Vudu-történelem (2010, az összeesküvés-elméletekről)
- Endrei Walter: Műszaki mendemondák (1985, csak első látásra áll messze a történelemtől; egyszerre technikatörténeti és művelődéstörténeti csemege a szükséges korfestéssel; kiváló kiegészítő forrás)
- LABIRINTUS sorozat: a Helikon Könyvkiadó népszerű és igényes sorozata, ami sajnos, részben a rendszerváltás miatt, töredékes maradt (1985-1989). A 15 megjelent értékes kis kötet a magyar történelem kevésbé ismert és nem minden részletében tisztázott, így rejtélyesnek tűnő eseményeit kívánta megismertetni népszerűsítő, de szaktudományos alapú, olvasmányos formában, kiváló korrajzzal és eligazító-elmélyítő illusztrációs anyaggal. A sorozat által igazi történelmi „krimik” kerültek reflektorfénybe: bűnperek, öngyilkosságok, összeesküvések, merényletek, trónviszályok, különös és rejtélyes életdrámák (pl. Fráter György, Dobó István, Török Bálint, Zrínyi Miklós, Wesselényi Miklós, Teleki László, Tisza István, Teleki Pál, a „csejtei várúrnő” Báthory Erzsébet, „Erdély végzetes asszonya” Báthory Zsigmondné, a „Murányi Vénusz” Széchy Mária, Erzsébet királyné).

Zárásként, bónuszként még egy érdekes, de kellő kritikai attitűddel kezelendő, kiegészítő ajánlat az internetről: Gyakori tévedések listája (hosszú értelmező felsorolás a történelem, a természettudományok, az irodalom, a technika, a gasztronómia, stb. világából). A történelmi tévhitek világában való izgalmas, tanulságos és felfedező utazáshoz jó szórakozást, bölcs belátást és egyre tágulóbb horizontot kívánunk!

Megtekintés az Online Katalógusban