174
Jazz: Melody Gardot - The Absence
Szilvási Krisztián ajánlata

melody-gardot-the-absence

Ha létezik a mai, jó értelemben vett populáris zeneművészetben sokrétűen összetett, nyitott szellemiségű szerző-előadó, Melody Gardot bizonyosan közéjük tartozik. Az 1985-ben New Jersey-ben született, Grammy-jelölt amerikai énekesnő és zenész „származási helyének” a száraz statisztikákban Philadelphia van megjelölve, ő azonban igazi világpolgárnak tartja magát. Kialakult művészetére két műfajcsoport volt hatással: egyrészt a blues és a jazz (Judy Garland, Janis Joplin, Miles Davis, Duke Ellington, Stan Getz, George Gershwin), másrészt pedig a latin zene befolyása (Caetano Veloso). Gardot magánéletében a buddhizmus tanításait követi, makrobiotikus étrenden él, valamint humanitárius tevékenységet folytat, ahol sűrűn hangoztatja a zene terapikus előnyeit.

Melody zenei képzése korán megkezdődött: 9 évesen zongorázni tanult, hogy 16 éves korára már bárokban játsszon. Aztán 2003-ban szinte végzetes balesetet szenvedett, amikor kerékpározás közben elgázolta egy autó. Egy évet kellett kórházban töltenie súlyos fej- és gerincsérülésekkel. Itt tanult meg gitározni és dalokat írni, amelyből egy rövid kis album született (Some Lessons: The Bedroom Sessions, 2005). Ez volt aztán a kezdőlökés, amely miatt végül 2008-ban megjelenhetett első nagylemeze, a Worrisome Heart, melyet 2009-ben – immár Larry Klein producerrel – a Melody-t valódi sztárrá növelő My One and Only Thrill című korong követett. A harmadik albumra aztán 3 évet kellett várni, a The Absence világszerte 2012-ben került a boltokba.

2010 nyarán Melody Gardot a marokkói Marrákesbe utazott, és a sivatagba tett éjszakai kirándulása után arra jutott, hogy „oly sok nyelv és oly sok kultúra létezik, a zene szelleme mégis mennyire hasonló az egész világon”. Ez a mondat pedig tökéletesen jellemzi a The Absence egész albumát, amely Melody szerzeményei mellett a gitáros-zeneszerző Heitor Pereira együttműködésével alakult 11 olyan dallá, amely Gardot egyéves világjáró tapasztalatainak a zenébe foglalt betetőzése. Ezért olyannyira színes ez a dallamos utazás, amely Marokkó sivatagától Brazília partjaiig, a tangótól a szambáig terjed John Leftwich basszusgitárossal, Paulihno DaCosta ütőhangszeressel, valamint Jim Kelter és Peter Erskine dobosokkal kiegészülve.

A zenei sokszínűségre példa az első dal, a meleg tónusú bossa nova Mira, amelyhez élénk videót is forgattak Rio de Janeiro utcáin és sikátoraiban, vagy éppen a Lisboa, ahol már a cím is jelzi a portugál zenei dallamokat, amelyeket Melody rögzített a főváros utcáin. A So We Meet Again My Heartache-en tisztán érződik Gershwin előkelő eleganciája, a Goodbye a tangóra íródott benyomásokat szólaltatja meg, míg az Amalia poros sivatagi blues. Ez utóbbi jelent meg az első single-n május 21-én, amely Pereira és Phil Roy közös szerzeménye, akárcsak a Se Voce Me Ama, ahol Pereira szintén énekel és gitározik. Heitor Pereira-nak, az elismert zeneszerzőnek amúgy is sokat köszön(het) Melody: „Ez egy gyönyörű kapcsolat. Szükségem volt egy partnerre, egy munkatársra, egy igazi zsenire. Valakire, aki elég őrült ahhoz, hogy megértse, milyen komolyan gondolom, amikor például azt mondom, hogy egy pálmalevélen és egy hullámlécen akarok játszani.” S hogy a dolog végül mennyire is működött, arra maga a The Absence a legjobb bizonyíték.

Tracklist:
01. Mira
02. Amalia
03. So Long
04. So We Meet Again My Heartache
05. Lisboa
06. Impossible Love
07. If I Tell You I Love You I’m Lying
08. Goodbye
09. Se Voce Me Ama
10. My Heart Won’t Have It Any Other Way
11. Yemanja


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.05.19