301
Szalai Béla: Szegletkő - A pannonhalmi gimnázium és diákotthon története I.
Antaliné Hujter Szilvia ajánlata

szalai-bela-szegletko-a-pannonhalmi-gimnazium-es-diakotthon-tortenete-1

2014-ben jelent meg a kötet a gimnázium és diákotthon alapításának 75. évfordulója alkalmából: a pannonhalmi öregdiákok jelentették meg, szerzője az egykori pannonhalmi diák, Szalai Béla. Történészi igényességgel összegyűjtötte, összegezte az első huszonöt év adatait, tényeit, miközben belülről ismerte az iskola életét is.

Az intézmény történetének első szakasza 1939-ben az elit olasz gimnáziummal kezdődött, mely 1948-ban szűnt meg. Külön fejezetben olvashatunk ezen időszakról, a háború éveinek nehézségeiről, az oktatás, nevelés mikéntjéről, a diákotthonról, az ide járó tanulók származásáról, az egykori tanárokról. A következő fejezet időben rövid szakaszt ölel fel, mely ugyanakkor nagyon sok változást is hozott a gimnázium életében. Az 1948-as államosítás folyamatával kezdődően, 1950-nel bezárólag ez volt az állami gimnázium kora.

1950-ben a magyar katolikus püspöki kar és az állam közti megállapodás szerint a bencések a pannonhalmi és győri gimnáziumukat az ahhoz tartozó diákotthonnal visszakapták, 1950 szeptemberében az állami korlátozások mellett újraindult a négyosztályos bencés gimnázium. Az 50-es években különösen igaz volt, hogy kevés írásos dokumentum született, a szerzőt személyes kapcsolatai segítették az események felidézésében. A pannonhalmi gimnázium - részben kényszerből - 1950-től elszigetelten működött tovább, de a bencések ezt a zártságot a legnagyobb mértékben kihasználták.

Az 1964-ben lezárult történeti rész után következő Epilógusban így fogalmaz a szerző: „Az 1950-ben újra indult pannonhalmi gimnázium és diákotthon legfontosabb eredményének tekinthető, hogy a bencések minden nehézség ellenére az elvállalt intézményt életben tartva, abból másfél évtized alatt közel nyolcszáz, tudásban jól felkészített, erkölcsi kérdésekben jól felvértezett diákot indítottak útra.” Források, jegyzetek, irodalom fejezet segíti a téma iránt mélyebben érdeklődőket. Az Adattár 1950-1964 fejezetben többek közt az oktatás rendjével, tanárokkal kapcsolatos névsorokat, összesítő táblázatokat találunk.


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.04.25