„Kabalákból, ősi, alig ismert érzésekből áll az életünk – s a legkabalásabb az, aki azt hiszi, nincs kabalája. Ezeket a lélek legmélyén lejátszódó kis jeleneteket, a civilizációtól alig érintett ősi ösztönmegnyilatkozásokat fedi föl a legművészibben Márai; írásai egy-egy tükröt tartanak az ember elé: látod, ilyen vagy te is. Az Ember megértése az ő írói célja és léte – ezért olyan csillogó és lebilincselő minden sora, akár egy fényképről, egy tavaszi csillaghullásról, vagy a halál és élet szörnyű kérdőjeléről ír” – olvasható a regény fülszövegén. A Kabalában is felfedezhetjük azokat a Márai Sándor-vonásokat, melyek hol ironikusak, hol mulatságosak, meglepőek, s mindig elgondolkodásra késztetnek. Az írások témái az élet legkülönbözőbb dolgairól szólnak: férjekről, nőkről, kígyóról, jóságról, csillagról és angyalról, de leginkább az irodalomról és a műveltségről.