289
Rocketman
Juhászné Lukács Mária ajánlata
Reggie Dwight (Taron Egerton) már egészen fiatalon nyilvánvalóvá tette, hogy különös érzéke van a zongorához, de nem csupán azonnal vissza tudott játszani bármit, amit hallott, de egyik fülbemászó dallam pattant ki a fejéből a másik után, és még az énekhangja sem volt rossz. Szigorú apja nem bátorította, a világra dühös anyját pedig nem nagyon érdekelte, mit csinál a fia, aki idővel felfedezte magának a rock and rollt. Az akkoriban már Elton John néven futó zenész életébe a világhír egy gyorsvonat sebességével érkezett meg, vele együtt a kicsapongó életvitel is, ami egy beteljesületlen szerelemmel megspékelve hamar felőrölte őt, pedig a benne élő kis Reggie igazából másra sem vágyott, mint egy atyai ölelésre.
Dexter Fletcher rendező filmje mindent hoz, ami egy zenés életrajzi mozitól elvárható, és még egy sor olyat is, amit nemhogy elvárni, remélni sem mertünk. A film onnan indul, hogy a már világsztár Elton John talpig narancssárga flitterben, méteres szárnyakkal és csillogó szarvakkal a fején zuhan be egy Anonim Alkoholisták találkozóra, és egy mondatban elsorol annyi mentális zavart az alkoholizmustól, drogfüggésen, bulimián, vásárlásfüggésen és szexfüggőségen át a dühkezelési problémákig, hogyha nem lenne képzett énekes, el se tudta volna mondani egy levegővel. Az idáig vezető út maga a film története, amit a terápiás üléseken visszaemlékező Elton sorol el a csoportnak – és nekünk, nézőknek. A rideg, szinte komikusan szeretetlen szülői házban elkövetett első zenei próbálkozásoktól a Királyi Zeneakadémián át a soul-, majd rockszínpadokig követjük az útját, ahol kísérőzenészként indult, míg egy szerencsés véletlen össze nem hozta Bernie Taupinnel, aki életre szóló barátja és dalszövegírója lett, és akivel aztán együtt léptek a siker útjára is.
A film nem próbál jó képet festeni főhőséről, nem álszenteskedik, nem hallgat el semmit. Cserébe megmutatja, hogy milyen szánalmas és nyomorult volt ez az ember az ordító tehetsége és az örökké csillogó, őrült jelmezek és a megasikerek mögött, és hogy miért volt az – és persze, ezzel elnyeri a szimpátiánkat. A visszaemlékezős keret nagyon jól szolgálja a történetvezetést, Elton dalai mesterien a sztorihoz igazítva szólalnak meg, betartva azt a musical alaptörvényt, hogy dalra akkor fakadunk, amikor valamit már nem bírunk simán szavakkal kifejezni.
Taron Egerton nagyot játszik a főszerepben. Egyszerre komplexusos, félszeg örök gyerek, akit sosem szerettek úgy, ahogy az neki jó lett volna, ugyanakkor ripacs, frivol rocksztár és megtört szomorú bohóc is egyben. A film fergetegesen szórakoztató, vicces, intrikus, érzelmes és lebilincselő csillagszületik-történet, és ehhez mérten óriási show, óriási alakítással a főszerepben. A Rocketman még arra is képes, hogy igazán fontos, emberi és megrendítően katartikus üzenetet is küldjön arról, hogy mennyire nehéz, de mégis diadalmas belső munka eljutni az önpusztítástól az önszeretetig.
2022.08.26
