64
Szilágyi Judit (szerk.): Nyelv babérral – Magyar gasztroirodalom
Vass György ajánlata

szilagyi-judit-nyelv-baberral

A gasztronómia mindannak intelligens ismerete, ami összefügg a táplálkozással.” (Brillat-Savarin) A gasztronómia – hagyományos általános megfogalmazásban – a kultúra és az élet közötti összefüggés tudománya („gyomortudomány”), de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy legalább annyira annak művészete is.

A magyar konyhaművészet a magyar kultúra egyik kiemelkedően értékes területe; jó ezeréves történelmi fejlődés eredménye. Minden elemében jellemző rá a manufakturális jelleg. E hosszú folyamat betetőzéseként gasztronómiai kultúránk ezért lett ennyire egyedülállóan találékony és naturális, egyedien sajátos és karakteres, sokszínűen gazdag és különlegesen értékes. Nem véletlen, hogy Caelius Rhodiginus, a kiváló velencei humanista tudós ezt írta a magyarokról latin nyelvű enciklopédiájában 1516-ban: „Bámulatos ennek a népnek a fényűzése étkezésben, bámulatos az ötletessége a fűszerek alkalmazásában. A legelőkelőbbek és a legalacsonyabb sorsúak, csakúgy, mint a középrendűek, valósággal szellemesen űzik a szakácsművészetet. Szeretnek is ezzel a közmondással élni: Pannónián kívül nincs élet, vagy ha van is, nem olyan.

Az evés (a táplálkozás) elemi szükséglet. Mindannyiunk egyik legközösebb nevezője. Íróink számára pedig örök és klasszikus téma. Hisz közvetlen az átjárás étel és irodalom, írás és evés között az élmények és az emlékek inspiratív vonzásában.

A gasztronómia ma már szinte tömegeket magához vonó erőtérként funkcionál. Napjainkban népszerűbb, mint valaha. A gasztrotematika magában a szépirodalomban is tovább erősödött az elmúlt évtizedekben, mialatt intenzitása és pozíciója is változott. Megjelentek új, átmeneti műfajok: az olvasmányos regénybe ágyazott receptgyűjtemény vagy az esszével ötvözött tudományos tényfeltáró munka. Közben ömlenek a piacra az egyes kiadóktól a szakácskönyvek, a médiumokból áradnak a főzőműsorok, gomba módra kelnek életre új és új gasztroblogok. És folyamatosan zúdulnak ránk mindenféle diéták és fogyókúradivatok, kerítenek hatalmukba különféle aggasztó étkezési zavarok, s drámaian növekszik azoknak a száma, akik nem jutnak elegendő és megfelelő táplálékhoz. Mindenre kell (kellene), hogy legyen pozitív válaszunk. Minden értelemben és minden helyzetben.

Ajánlott kötetünk nemzeti gasztronómiánknak tart tükröt egy speciális látószögből. Azt mutatja be, hogy a gasztronómia hogyan jelenik meg szépirodalmunkban, illetve hogy irodalmi és poétikai szempontból mire jó a gasztronómia. Ez a kivételesen nagy vállalkozás végül páratlanul sikeres lett, igazi kultuszkönyv született Szilágyi Judit szerkesztésében. És e jeles antológia belső tartalmához csak fizikai súlya és egyedien szép formai kivitelezése mérhető. Igazán különleges és míves könyvet tarthatunk a kezünkben minden szempontból.

A kötet szellemi előzménye egy ugyanezen témában (az étkezés szerepe az irodalomban, a gasztronómia és az irodalom kapcsolata) 2016-ban megrendezett népszerű kiállítás volt Írói fogások – terítéken az irodalom címmel a Petőfi Irodalmi Múzeumban, vélhetően a korábbi évek gasztronómiai trendjére reflektálva. (A bemutató a későbbiekben látható volt Párizsban, Székelyudvarhelyen, Stuttgartban és Bécsben is.) A kiállítás a címben is jelzett kettős értelmet tette terítékre: írás és evés, étel és irodalom. Az evés és az irodalom lehetséges összefonódásait olyan fontos témákon keresztül mutatta be, mint a szakralitás, a nemzeti identitás, az erotika, a halál, az éhezés, az evés élvezete, vagy éppen az evési furcsaságok és zavarok. Valamennyiben a sokszínű magyar irodalom gasztronómiai gazdagsága bontakozott ki. Egyébként ugyanezek a témák adják ajánlott kötetünk fejezetekbe rendezett gondolati pilléreit is.

Irodalmunkban a gasztronómiával Mikszáth Kálmán foglalkozott először a magyar konyháról írt fontos tanulmányában. Hasonló összegző munkát írt Jókai Mór is, akinek művei is alapos gasztronómiai ismeretekről tanúskodnak. Ezzel együtt Krúdy Gyuláig kellett várni, hogy berobbanhasson a magyar irodalomban a konyhaművészet témája. Ezután pedig hosszú-hosszú sorban jönnek a többiek, ahogy ezt antológiánk – napjainkig eljutva – elénk is tárja.

A könyv lényegében a jelzett kiállítás szöveganyagának kibővített változata, melynek tartalmasan eligazító utószavában Cserna-Szabó András ezt írja: „Ez a könyv… bőséges válogatást nyújt a magyar irodalom ízeiből, kortyaiból, lakomáiból. Hogy a magyar írók (vagy legalábbis közülük számosan) imádták a hasukat, és ez az írásaikból is kiderül – nem titok, sőt köztudott. (Mikszáth legendás hasa külön téma, neki egy zsúrasztalt kellett a pocakja alá tolni, ha leült!) Azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy nemcsak az irodalom köszönhet sokat a gasztronómiának, de a gasztronómia is hálás lehet az irodalomnak.

Az antológia a magyar irodalom teljességéből válogat, s több mint 300 szövegrészlet segítségével mutatja be a téma sokszínűségét és a benne rejlő irodalmi lehetőségek páratlan gazdagságát. A szövegek (étel- és étkezésleírások) egyértelműen olvashatók dokumentumként is a kor gasztronómiájára vonatkozóan olyannyira, hogy ez a kultúrtörténészek számára is forrásértékű lehet. Pontos és fontos kiaknázó értelmezését adja ennek a felfogásnak az első fejezet bevezetőjének rövid részlete: „Az irodalmi művekben előforduló ételek és étkezések leírásai segíthetnek az adott korszak társadalmi, kulturális és gasztronómiai jellegzetességeinek megismerésében, felvillanthatnak egy-egy szerzőre vonatkozó irodalomtörténeti érdekességet, de ezen túl fontos poétikai szerepük is lehet a szövegen belül. Nem mindegy ugyanis, hogy egy szereplő mit, hogyan, mikor és kivel eszik. Az ételek és az étkezés módjai jelezhetik a szereplők társadalmi státuszát, tanúskodhatnak vallási hovatartozásukról, kiemelhetik személyiségjegyeiket, de telítődhetnek erotikus utalásokkal is.” Sőt: a gasztronómiai motívumok következetes alkalmazása egy szerző egyéni stílusának meghatározó elemévé is válhat – mint például Krúdy esetében.

A kötetet „különleges könyvtárgy”-nak nevezi szerkesztője, nyilván a tartalmat erősítő finom, elegáns és szemet gyönyörködtető kivitelezés okán (a tervezők Bieder Anikó és Gelsei Balázs voltak). A könyvben nyitányként – egyfajta album és panteon jelleggel – 25 irodalomtörténeti és a magyar irodalom nagy alakjaihoz köthető fotó található, plusz még a továbbiakban sok-sok egyéb szövegközi illusztráló kép is. A kötet különleges látványelemei a 7 kihajtható oldalon látható, a szereplő írókhoz köthető, konyhai-étkező eszközök közel száz színes tárgyfotói: tálak, lábasok, tányérok, evőeszközök, poharak, csészék, darálók, diótörők, termoszok, cukortartók és legutoljára a Petri György által kifőzött híres velős csontok, melyeket a költő az íróasztalán tartott. (A fényképek és a konyhaművészettel összefüggő relikviatárgyak többsége természetesen a múzeum saját gyűjteményéből származik.)

A kötethez tartozik egy különálló, kisebb formátumú kiadvány, egyfajta kísérőfüzet, mely olyan szépirodalmi szövegeket gyűjt egybe, amelyek valóban elkészíthető recepteket tartalmaznak. Ez a kis melléklet nem más, mint egy 35 darabból álló autentikus írói receptkönyv. Benne például Mikszáth palóclevesével, Jókai bablevesével, Móricz palacsintatortájával, Krúdy tányérhúsával, Tamási Áron lucskos káposztájával, Bródy Sándor borjúpörköltjével, Kaffka Margit diós sütijével, Lesznai Anna kalácsával, Polcz Alaine puliszkavariációival, Hamvas Béla rántott levesével, Váncsa István kocsonyájával, Dragomán György vulkánvizes lágytojásával, Kiss Judit Ágnes a szerelmesek pogácsájával.

Végezetül egy záró idézet és egy link. Az idézet nem jöhet mástól, mint a legendás vendéglőstől, Gundel Károlytól. Így szól: „A gasztronómia a harmóniát és az összhangot keresi, s fejlődési vágytól hajtva mindig újszerűt teremt.” A link pedig egy klasszikus magyar film ikonikus jelenete. Már előre kitalálható. De újra és újra látni kell. Elementáris hatású. Utána mindenkinek jó étvágyat kívánunk!


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.07.12