Ha Isten úgy akarja
Tommaso elismert, enyhén Istenkomplexusban szenvedő, római szívsebész. Családjával is látszólag minden rendben, egészen addig, míg fia be nem jelenti, hogy abbahagyja az orvosi egyetemet és papi pályára lép. Elhatározása a karizmatikus és a fiatalok körében népszerű Pietro atyával történt megismerkedése után született. Tommaso a tudomány mindenhatóságában hisz, s bár látszólag támogatja fiát, magában dühöng.
Álnéven Pietro atya közelébe férkőzik, hogy leleplezze, így veszi kezdetét a vicces jelenetek sora. A film végére a főhős nem válik hívővé, és nem érezzük azt, hogy ránk erőltetik az Isten-hitet, a vallásosságot. Nem ez a lényeg, hanem az az út, amit Tommaso bejár, ami arra készteti, hogy szembenézzen családjával, a hivatásával és főleg saját magával.
Eduardo Maria Falcone – aki egyébként forgatókönyvíróként vált korábban ismertté – első rendezését rögtön David di Donatello-díjjal jutalmazták, mely a legrangosabb filmes elismerésnek számít Olaszországban. A film tucat-vígjáték lehetne, de mégsem az. A történet egy percre sem lesz unalmas, a humoros jelenetek, bár olykor közhelyesek, mégis szórakoztatóak. A könnyedség mélyén azonban mély gondolatok rejtőznek. Lehet-e a vallással viccelni? Ez az, amiért ezt a filmet csak Olaszországban készíthették el. A két főszereplő, Marco Giallini és Alessandro Gassman (Vittorio Gassman fia) alakítása is dicséretet érdemel. Jó kis film, érdemes megnézni!





