A szellem emberei, a kulturális termelők sem korábban, sem később nem támogattak ilyen tömegesen és kitartóan háborús célokat, ezzel világszerte előidézve a szellemi élet soha nem látott mobilizációját. Idővel azonban a Monarchia Magyarországán a háborús lelkesedés intenzitása alábbhagyott, s helyét az értelmiségi körökben is az általános beletörődés vette át. Így - bár első látásra paradoxnak tűnik - a magyar értelmiség egyre inkább békevágyó többsége sem fordult szembe a háborúval, s a pacifista szellemiség is csak keveseknél párosult radikális háborúellenességgel.
Balázs változatos írott forrásanyag segítségével tárja elénk azt a sajátos diskurzus- és reprezentációegyüttest, amely révén az írók és más értelmiségiek elősegítették a háború társadalmi elfogadását és totalizálását. Könyvében arra is keresi a választ, hogy milyen stációi voltak a szellemi demobilizációnak, és hogy miért volt nehéz az írók többségének teljes mértékben szembefordulnia a háborúval.
Megtekintés az Online Katalógusban