Donizetti nevéhez olyan nagyszerű remekművek fűződnek, mint a Boleyn Anna (Anna Bolena, 1830), a Szerelmi bájital (L’elisir d’amore, 1832), a Lammermoori Lucia (Lucia di Lammermoor, 1835), a Don Pasquale (1843) stb., azonban kevésbé ismert zenedrámáival is érdemes megismerkedni, mivel igazi kincsekre bukkanhatnak az operaműfaj szerelmesei. Az egyik ilyen gyöngyszem egy opera seria, azaz lírai tragédia három felvonásban, amelynek címe Gabriella di Vergy.

A korai romantika időszakában a zeneszerzők muzsikájukkal „keresték a sokkolás vagy a hatáskeltés új módjait”. A francia forradalom (1789) véres eseményeinek tapasztalata „megragadta a közönség képzeletét, új, morbid ízlést alakítva ki”, emiatt a publikum egyre inkább ún. halál-operákra vágyott. Donizettinek Michele Enrico Carafa 1816-ban írt azonos című operája tetszett meg, amelynek szövegét Andrea Leone Tottola írta. 1826-ban saját kedvtelésére készítette el a maga verzióját, amely azonban soha nem játszottak színpadon. 12 évvel később, 1838-ban, számos nagysikerű mű megírását követően újra elővette operáját és átdolgozta, a neves librettista, Salvatore Cammarano (1801-1852) vett részt a szövegkönyv átalakításában, sőt újraírásában, a szólamok hangfekvését ugyanakkor megváltoztatta a zeneszerző. 1838 szeptemberében a nápolyi Teatro San Carloban tartották meg a Gabriella di Vergy ősbemutatóját. Annak ellenére, hogy a közönség jól fogadta, hamar levették a műsorról, és egészen a 20. század utolsó negyedéig teljesen feledésbe merült.

Az opera a 13. században játszódik a mai Franciaország területén található Burgundiában. A cselekmény a korai romantika operáinak jellemző eseményeit követi. Halottnak hitt kedves, kényszerházasság, gonosz férj, „feltámadó” szerelmes, cselszövés, búcsúzás, házasságtöréssel való vádaskodás, királyi közbeavatkozás egyaránt megjelenik. A drámai történet fináléja pedig minden túlzás nélkül vérfagyasztó, a bel canto operák megszokott tragikus végéhez képest még megrendítőbb, vetekszik szinte bármelyik horrorfilmmel. A férj, Vergy grófja és a korábbi kedves, Raoul az uralkodó parancsára párbajt vívnak egymással. Hiába kéri Raoul Vergyt, hogy tisztelje és szeresse Gabriellát győzelme esetén, az elvakult férj megtagadja a fogadalmat. Miután győz, felkeresi a vár tornyában fogva tartott hitvesét, akinek egy lefedett edényt ad át. A lepel eltávolítását követően az asszony egy emberi szívet lát, a férj elárulja feleségének, hogy megkapta azt, amire mindig vágyott, Raoul szívét. Az irtózatos tett miatt Gabriella holtan esik össze. Azonban mindenképp érdemes meghallgatni az operát, amely egyértelműen igazi remekmű, „a zene áradóan érzelmes, a kórusrészletek szervesen épülnek a mű egészébe”, a szólisták pedig „hatásos áriákat, jól felépített jeleneteket” kaptak.

A Gabriella di Vergy-t 1979 szeptemberében és októberében rögzítették a londoni Henry Wood Hallban. A 19. században és a 20. század elején keletkezett, ámde elfelejtett operák kiadására szakosodott brit Opera Rara kiadó gondozásában megjelent albumon - John Tomlinson basszistát leszámítva - nálunk kevésbé ismert énekesek tolmácsolják a szereplők szólamait, de ez nem jelenti azt, hogy szinte kivétel nélkül ne nyújtanának csodálatos teljesítményt. Gabriella Ludmilla Andrew, Fayel, Vergy grófja Christian du Plessis, Raoul de Coucy, Gabriella korábbi jegyese Maurice Arthur, II. Filippo, Burgundia királya John Tomlinson, Almeide, Fayel húga Joan Davies, Armando, háznagy John Winfield. Közreműködik a Geoffrey Mitchell Choir, valamint a Royal Philharmonic Orchestra, vezényel Alun Francis. Az album érdekessége, hogy rögzítették és ezáltal meghallgatható az eredeti, 1826-os változat néhány részlete is, „amelyek a szólamok más hangfekvése és a zenei anyag eltérése miatt érdekesek”. Közreműködik Eiddwen Harrhy (Gabriella) és Della Jones (Raoul de Coucy).

Megtekintés az Online Katalógusban