56
Hervadó virágok
Szilvási Krisztián ajánlata

hervado-viragok

Végre újra egy valódi Jim Jarmusch-film! Régen, még korai gyerekkoromban az m2 "életműsorozatában" ismertem meg őt, jellegzetes filmes stílusjegyeit, témáit, történetvezetését. Florida, a Paradicsom; Mystery Train; Éjszaka a földön. E három filmje után sikerült őt "beirányoznom" (talán a beskatulyázás finomabb kifejezése?), amely irányvonalba tökéletesen illett a Kávé és cigaretta is. Aztán megnéztem a Szellemkutyát. A Forest Whitaker főszereplésével készült film egyik kedvencem lett, holott Jarmusch kilépett korai "kötöttségeiből", és más műfajjal-témával próbálkozott. Ezután kerítettem sort a Johnny Depp főszereplésével készült Halott emberre, és őszintén bevallom, nem tudtam, mit nézek. Félbe is hagytam, mikor már nem bírtam tovább cérnával (elmével).

Ezért féltem kicsit a Hervadó virágoktól, bár Bill Murray neve számomra valamelyest ab ovo garanciát jelentett. És nem is csalódtam, sőt! A Broken Flowers-ben megtaláltam mindazt, amely Jarmusch "korai" filmjeit jelentette, jellemezte. De mik is ezek, mire gondolok? Jarmusch világa számomra egy olyan lassan hömpölygő (de ebben benne van a biztos változás!) univerzum, amelyben bár kevés az inger, ugyanakkor visszavonhatatlan és karakteres. Tényleg lassan történik minden, de biztos a változás, az is, ami kint, és az is, ami bent megy végbe. A párbeszédek mélyéről a hangsúly inkább a párbeszédek kontextusára helyeződik át, így ismerve meg viszonyokat, beállítódásokat, személyiségeket.

A Hervadó virágok tele van szimbólumokkal. Maga a halódó sárga virág is jelentést hordoz: egyértelműt, visszafordíthatatlant. A mindenhol feltűnő rózsaszín tárgyak egyben nyomok is, a múlt lenyomatai, néhol sarokkövei. Jelentésük van, valamit bizonyítanak vagy valamit előjeleznek. Don Johnston (tényleg vicces név, főleg, hogy amire asszociál róla az ember, annak pontosan az ellentéte) személyiségéről nem közvetlenül tudjuk meg azt, amit megtudunk, hanem csakis közvetetten. Jelenbeli (Winston, a szomszéd) és múltbeli kapcsolatain keresztül ismerjük meg őt, és az az érdekes, mennyire más, mint amilyennek viselkedéséből néznénk. Egykori barátnőit (szeretőit?) még véletlenül sem lehet egy napon említeni, annyira széles palettájú személyiségjegyek szerint szóródnak. Adva a feladat, eldönteni, milyen is valójában Don?

Mert Bill Murray nem igazán segít nekünk! Az az "antijáték", amit bemutat, nem fedi fel a filmbeli karakter milyenségét. Viszont meglepő, de ezzel ad mélységet a figurának. Tökéletesen illik a jarmuschi "lassú" (ez sokkal többet jelent, de ezzel a szóval foglalom össze) stílus Murray játékához (és fordítva). Nagyon megy ez a minimalista színészkedés Murray-nek, ezt tapasztalhattuk az Elveszett jelentésben is. És valóban, néha sokkal többet beszél egy nézés (vagy nem nézés), egy fintora az arcnak, egy odafordulás vagy megmerevedés, mint széles és sűrű taglejtésekkel, mozdulatokkal, verbalitással operáló játék.

A Hervadó virágok vége teljesen nyitott. És jól is van ez így. Számomra nem is az volt az igazi kérdés, hogy a "csavargó" srác most valójában Don fia vagy sem, hanem hogy a "csavargó" srác maga Don vagy sem? (Az egykori, vele egyidős Don Johnston.) Innen és így indult-e ő? Ebből pedig adódik az örök kérdés: van-e értelme az egésznek, hova jut az ember végül? Jim Jarmusch nem ad választ, illetve nem csak egyféle választ ad, és én ezt mindig pártolom. A Hervadó virágok "beszédes" történet a múlt újragondolásáról, a változások és egymásutániságok bennünk lezajló módosulásáról, a megváltoztatható vagy megváltoztathatatlan attitűdről. Valódi, hamisítatlan Jarmusch-film!


Megtekintés az Online Katalógusban

2021.10.15