332
Álmok
Óbert Klára ajánlata
Akira Kurosawa (1910-1998) hat évtizedes életművével minden bizonnyal Japán egyik legismertebb filmrendezője volt. Alkotásaiban a japán történelmi hagyományőrzés mellett az európai művészetek felé is nyitott volt, szinte rajongott ezekért, s európai elemeket is felhasznált munkáiban. Festő csodagyerekként a nyugati festészetek iskolájában tanult, behatóan foglalkozott Dosztojevszkijjel, Shakespeare-rel, valamint a színházzal is. A vihar kapujában (1950) sikere után érte el karrierjének csúcsát. Megbecsülése miatt a japán film tennójának, császárának nevezték. Az ötvenes-hatvanas években övé volt hazája filmművészetének trónja, ám lassan e méltósága letűnt, névlegessé vált. Később a Ran (Káosz, 1985) sikere miatt ismét megbecsült rendező lett, azonban felesége halála letörte. Mégis kamerát ragadott utolsó álmainak vászonra festése céljából. E bizonytalan, utolsó korszakaiban forgatta legmélyebb és leglátványosabb remekműveit.
Az Álmok (1990) a mester pályafutásának egyik leglátnokibb, legszemélyesebb műve, igazi szerzői mozi. A nyolc rövidfilmből felépített mű forgatókönyvét több japán stúdió is visszautasította (Kurosawát élete végéig ellentmondásos alkotóként könyvelték el hazájában), így az elkeseredett rendező Steven Spielberghez fordult, aki amerikai forrásból hozta össze a költségvetést. A nyolc, lazán összefüggő epizódban a rendező látomásai, az élet alapkonfliktusai, helyzetei elevenednek meg. Ilyen a gyermekkor szorongásokkal teli időszaka, az ifjúkor küzdelmei, vagy később a megbékélt öregkor. Ahogy az álmokban haladunk, egyre sötétebbek, komolyabbak lesznek. Mindig a fejlődő emberi lélek aktuális problémáit jelenítik meg. Ezek a problémák nem szubjektívek, az egyén lelkének korszakos kihívásait mutatják be. A megoldást pedig mindig az sugallja, hogy van következő álom, tehát továbbjutottunk. Ettől olyanná válik a történet, mintha egy lélek életről életre vándorolna és fejlődne, az emberiség sorsát megtapasztalva. A szebb világ ígérete előtt felidéződnek a háború jóvátehetetlen szörnyűségei.
Sajátos lelkiismeret-vizsgálat és figyelmeztetés ez a rendhagyó alkotás, amely a bűnbeesés és a megbánás kérdése körül forog. Mellbevágó a keserű felismerés, hogy nem tudjuk kiszámítani tetteink következményeit: az ember tönkreteszi környezetét, a világot, benne önmagát. Bár Kurosawát fekete-fehér filmjei miatt szokás elsősorban tisztelni, a direktor rendkívüli esztétikai érzékkel bánt a színekkel: a nyitó epizód életerőtől kicsattanó, tarka természetábrázolása, a hóvihar sivár fehérsége, vagy a Martin Scorsese (jól átmaszkírozott) szereplésével forgatott Vincent Van Gogh-epizód impresszionistáktól kölcsönzött palettája markáns arculatot ad a rövidfilmeknek. Ugyanakkor a rendező lelkiismeretes alkotóként tiszteletben tartotta a néző érzéseit: a komor témák után következő legszebb képé s mintegy záróakkord, A vízimalmok faluja bölcs derűje valódi zen-pillanat, az élet örök körforgásának szépségesen szelíd metaforája. Lelkünk valódi feloldozást nyer hosszú útja után, s végre megnyugszik. Az életet egy boldog temetési menettel zárja: miután hősiesen, vagy csak egyszerűen kiálltunk minden próbát, megéltük az életet, végül eljön a várva várt megnyugvás, a nirvána. Ez a csodálatos film minden nézőt elkápráztat!
Díjak és jelölések: Golden Globe-díj jelölés (1991) - A legjobb idegen nyelvű film
2021.06.25
