Gould elsősorban Bach, Beethoven és Schönberg műveit játszotta, a zongorairodalomnak csak egy része szerepelt repertoárján, s még kisebb részét szerette igazán. Az „utolsó puritán”, ahogy magát nevezte, nem csak a zeneművek értelmezésében volt különc. Mivel rettegett a megfázástól, a legnagyobb melegben is képes volt kabátban, kesztyűben és muffban a pódiumra lépni, csak a kesztyűt vetette le, azt is az utolsó pillanatban. Palackozott vizet ivott, állandóan gyógyszerekkel tömte magát, s a fertőzésektől félve szinte soha nem fogott senkivel kezet. Mindenhová magával cipelt zongoraszékét hosszú percekig, akkurátusan állítgatta, hogy aztán zongorázás közben furcsa testtartást vegyen fel.

Bizonyára sokan emlékeznek még arra a csodálatos zongoradarabra, amely Az angol beteg című filmben hangzik fel. Nem más ez, mint a Goldberg-variációk áriája és első variációja. Glenn Gould éppen e mű virtuóz és egyéni felfogású interpretációjával vált egykor világhírűvé, és debütáló hanglemez-felvételéhez is e művet rögzítették 1955 júniusában, New Yorkban. Az első cd ezt tartalmazza. A művet egy bizonyos Kaiserling gróf rendelte meg az idős mestertől, hogy udvari muzsikusa, Johann Gottlieb Goldberg a gróf álmatlanságát enyhítendő, esténként nyugtató zenét játsszon neki. Bach eleget tett a felkérésnek, ám hogy mennyire lehetett hatásos idegcsillapító az efféle csembalómuzsika, azt mai füllel megítélni már nem vagyunk képesek. Be kell érnünk azzal, hogy minden idők legnagyszerűbb zeneszerzője a zongorairodalom egyik legkiválóbb darabjával ajándékozta meg az utókort.

Különös érdekessége a műnek, hogy Gould halála előtt egy esztendővel újra bevonult abba a New York-i stúdióba, ahol először hangszalagra rögzítette a „Goldberg-variációk”-at, és új felfogásban, immár a darabot ritmikailag és koncepcionálisan is összefüggő egészként felfogva, a hangrögzítés legújabb vívmányainak kihasználásával ismét feljátssza ezt a saját életét és a Bach-kultuszt egyaránt meghatározó opuszt. E második felvétel, amely a második cd-n hallható, mintegy tizenhárom perccel hosszabb az 1955-ösnél – átéltebb, bensőségesebb előadást hallhatunk, mely nélkülözi az ifjú zongoristazseninek az öncélúság határait súrolóan virtuóz, szinte már magamutogató túlzásait. Amit elveszítünk az eredetiség terén, visszakapjuk átéltségben és bölcsességben. Akár jobbnak, akár rosszabbnak ítéljük a karriert elindító, szenzációs lemeznél, e késői, érettebb felvétel kétségtelenül minden idők egyik legkiválóbb Bach-interpretációjának tekinthető. Bónuszként egy kb. 50 perces angol nyelvű beszélgetést hallgathatunk, a Pulitzer-díjas zenekritikus Tim Page faggatja a művészt. Igazi különlegesség a komolyzene kedvelőinek!

Megtekintés az Online Katalógusban