38
Hangszeres zene: Gulyás Csilla - Az én hárfám
Márné Tóth Krisztina ajánlata

gulyas-csilla-az-en-harfam

2006 decemberében jelent meg Gulyás Csilla Az én hárfám című régen várt, első szólóalbuma a Hungaroton gondozásában.

Gulyás Csilla 1975-ben született Budapesten. Bár családjában azelőtt senki nem tanult zenét, szülei támogatták a kislány már igen korán megmutatkozó zenei tehetségének kibontakoztatását, és beíratták a legközelebbi zeneiskolába. Tanulóéveitől kezdve játszik különböző zenekarokban (a Honvéd Szimfonikus Zenekarban, a BM Duna Szimfonikus Zenekarában, a Danubia Ifjúsági Zenekar egyik első hárfásaként Kobayashi Ken-Ichiro, Jurij Szimonov és Héjja Domonkos keze alatt); a legváltozatosabb felállású kamarazenei együttesekben zenél (alapító tagja a Trió Hárfisszimónak, az egyetlen magyar hárfatriónak); emellett több éve az országban egyedülálló koncepciójú Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola hárfatanára.

A beszédes című, különleges hangulatú CD olyan szubjektív válogatás, melyen nemcsak a klasszikus zene ismert gyöngyszemei hangzanak fel a hárfa eltéveszthetetlen hangján, hanem filmzenék, latin táncok, jazz darabok és a hárfa legizgalmasabb, legromantikusabb szólódarabjai hallhatóak: Bach és Albinoni mellett Astor Piazzolla tangója, rumba és boleró, ragtime és blues, az Amèlie és a Rózsaszín párduc… A klasszikus és könnyedebb stílusú darabok eddig soha nem hallott hangszerekkel – nagybőgővel (Póta György), többféle ütőhangszerrel (Varga Zoltán) és zongorával (Liebe Nóra) – egészülnek ki.

Tracklist:
01. Watkins: Bolero
02. Salzedo: Seguidilla, Rumba
03. Umiliani: Crepuscolo Sul Mare
04. Maros Rudolf: Toccata
05. Bach: C-dúr preludium
06. Albinoni: Adagio
07. Piazzolla: Libertango
08. Thèrsen: La Valse dAmelie
09. Andrés: Pavane
10. Stadler: On the Water
11. Henson-Conant: New Blues
12. Francois: Ragtime
13. Aubry: Demi Lune
14. Satie: Gymnopedie
15. Mancicni: The Pink Panther

Megtekintés az Online Katalógusban

2021.01.29