A Még egy év egy átlagos, 60-as éveiben járó angol házaspár, Gerri (Ruth Sheen) és Tom (Jim Broadbent) egy évét meséli el annak apró-cseprő gondjaival: dolgoznak, kertészkednek, családdal, barátokkal találkoznak. Vagy talán nem is annyira átlagosak ők? Egyetértés és meghittség, nyugodt harmónia árad a társaságukból. Barátaik azonban egytől egyig sajnálnivaló, magányban élő emberek. Gerrit, Tomot és a hozzájuk egy ölelésnyi körbe tartozó csapatot társasági életükön keresztül ismerhetjük meg. Mary (Lesley Manville), Gerri barátnője, küzdve a magány és az öregedés ellen, egyre kínosabban próbál partnert szerezni, és Gerriék életét is megnehezíti. A kilátástalanság, elveszettség rendszerint Gerriék meghitt otthonába sodorja, ahol kap néhány emberi szót, figyelmet, törődést, egyfajta védettséget a közönyös világtól, mintha lenne valakije. Néha már sikítanánk, hogy milyen semmitmondó beszélgetés zajlik közöttük a problémákat elfedve, az angolok ezt mesterfokon űzik.

A lényeg mindig a látszat mögötte van. A kis társaság érezhetően havonta eljátssza ezt a képmutató színjátékot, de Mary-nek ennyi az élete. Révedezni a múlt néhány boldog percén, amit sovány kis létéből fölemlegethet, vagy úgy tenni egy csésze teával a kezében, egy-két pohár borral vendégségben, társas magányban, mintha tökéletes lenne az élete. Aztán megint ugyanúgy, ahogy szokott, az alkohol bódulatába esni, és Gerriék nyakán maradni éjszakára, miközben az idősödő pár jobb híján asszisztál mindehhez. És még bírják. Furcsa helyzet, az ember nem tudja kinek rosszabb, aki szeretetért kuncsorog, vagy annak, aki nehezen tudja kimondani, hogy nem szívesen látunk. Úgy érzem, a film címe (Még egy év = Még egy ugyanolyan év) is arra utal, hogy ezek a dolgok már időtlen idők óta így mennek, semmi sem változik… Kivéve talán Joe-t, Gerriék fiát, aki végre talál egy kedves, szerethető lányt a csörfös Katie személyében, és ezzel a házra életvidámság ragyog.

A boldog családdal szembeállított szerencsétlensége Mary-t is főszereplővé teszi. Ezért a filmnek - az öröm, vagy akár az ironikus humor, néhány pikírt beszólás mellett - nagyon hangsúlyos része a dráma. Az életszagú, valós történések a szerelem és a szeretet, az öröm és a szomorúság, a remény és a kétségbeesés, a társas kapcsolatok és a magány, valamint a születés és a halál körül forognak... Mike Leigh pedig úgy mesél róluk, ahogy megszokhattuk tőle: szeretetteljesen és őszinteségre törekedve, ízlésesen és pontosan. Filmje számos rangos fesztiválon kapott jelöléseket, díjakat. Egy megbecsülendő, őszinte darab, bámulatos bátorsággal rendezve!

Megtekintés az Online Katalógusban