150
Járványok és bálványok - Irodalom a pandémia idején
Online közvetítések Facebook oldalunkon

Több okból fordult már az emberiség a könyvek világához. Kerestünk megoldásokat, ötleteket, új kalandokat, és mentsvárat is a sorok között, ha az élet erre késztetett bennünket. A most tapasztalható feszültség, és járványhelyzet sem ismeretlen az irodalomban.

A régebbi korok írói, költői is több nehéz időszakon mentek keresztül, amelyeknek természetesen nyoma maradt a könyvekben. Ezek alapján készített két online előadást a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, amelyekben Posonyi Takács László színművész a múltba, és a jelenbe egyaránt elkalauzolja az irodalombarát közönséget. A két videót két nap eltéréssel a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Facebook oldalán láthatja a nagyérdemű.
A sorozat első részét 2020. december 1-jén (kedden) 18 órától tesszük közzé. Ez a műsor múltunk nagy járványairól - ezen belül kifejezetten a pestisről-, hoz érdekes információkat, természetesen az irodalom tükrében.
A második rész december 3-án (csütörtökön), szintén 18 órakor érkezik. Ebben a jelenlegi vírusra reflektáló alkotásokról beszél majd a művész, kortárs alkotók munkáinak segítségével. A videók megtekintése ingyenes, reméljük, hogy segíthetünk velük abban, hogy olvasóink könnyebben átvészeljék a jelenlegi helyzetet!

2020.11.25