A NASA a Marsra küldi űrhajósait, de a küldetést egy váratlanul érkező hatalmas homokvihar félbeszakítja. A kis csapat biztonsági okokból azonnal elhagyja a bolygót, ám egyikük már nem tud visszatérni az űrhajóra. Mark Watney-t a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt halottnak hiszik, és nem keresik tovább.

A történet központjában az áll, hogy a mérnök-botanikus hogyan éli túl a Marson uralkodó körülményeket. Tudja, hogy a következő expedíció négy év múlva érkezik, ezért elkezdi beosztani a készleteit. Emellett pedig bravúrosan nyer vizet és kezd el élelmiszert termeszteni a barátságosnak épp nem nevezhető bolygón. Amikor pedig a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására, amely tőle 3200 kilométerre fog „Marsot érni”…

A film felhívja a figyelmet az összefogás fontosságára, és egyben tisztelgés az űrkutatók kemény munkája előtt. Ugyanakkor óhatatlanul elgondolkodtat, hogy azzal a rengeteg energiával, amit egy űrexpedíció felemészt, mennyi mindent lehetne tenni a Földért, azért a bolygóért, amely otthont ad nekünk.

Figyelemre méltóak Lucianne Walkowicz csillagász gondolatai, aki a NASA Kepler-missziójának résztvevőjeként életre alkalmas helyeket kutat a világegyetemben. Rövid előadásában azt szorgalmazza, hagyjunk fel azzal, hogy a Marsra mint (a Föld tönkretétele után) a menekülést jelentő bolygóra tekintsünk. Helyette inkább kezdjük el a bolygóközi kutatásokat, és a Föld megóvását egy közös cél szolgálatába állítani. Az ő szavaival élve: „Minél inkább keresünk a Földhöz hasonló bolygókat, annál jobban értékeljük a saját bolygónkat.”

Megtekintés az Online Katalógusban