A cselekmény egy keretelbeszélésbe ágyazódik, Walton kapitánynak húgához írott levelei zárják keretbe. Walton, az Északi-Sarkot meghódítani igyekvő felfedező felvesz hajójára egy bolyongó ismeretlent, Frankensteint, aki mesélni kezdi történetét.

Victor Frankenstein egy fiatal, lelkes idealista, aki nagyon korán elvesztette az anyját. Barátait és mostohahúgát hátrahagyva az ingolstadti egyetemre megy biológiát tanulni. Mindig is jobban érdekelték őt a világ működésének titkai, mint az emberek, és mivel nem igazán szerez barátokat Ingolstadtban, minden idejét a tanulmányainak szenteli. Egyre jobban belemerül a tudományába, egyre kevesebbet érintkezik másokkal, egyre megszállottabban kutatja az élet teremtésének titkát – míg végül létrehoz egy élő, gondolkodó lényt. A műve azonban annyira elborzasztja, hogy ahogy a lény megmozdul, elmenekül a laboratóriumából, magára hagyva a teremtményt.

A lény fázik és fél, nem érti az őt körülvevő világot, Frankenstein köpenyében elbújik a bajor erdőkben. Egy kis család életének lesz néma kísérője, tanul tőlük, és a szívébe fogadja őket. Amikor biztos benne, hogy nem láthatják őt, igyekszik megkönnyíteni az életüket kivételes fizikumával, az éj leple alatt tűzifát gyűjt nekik. Hosszas tépelődést követően felfedi magát az emberek előtt, reméli, hogy befogadják, ők azonban megrémülnek tőle és elkergetik.

A teremtmény megpróbál beilleszkedni a társadalomba, kapcsolatot teremteni az emberekkel, hasznos tagja lenni a közösségnek, de torz kinézete miatt mindenki elzavarja. Hiába segít az embereknek, hiába tanulja meg a nyelvüket, hiába menti meg egy fuldokló lány életét, az emberek rettegnek tőle, és el akarják pusztítani. Életútját további tragédiák és megalázások szegélyezik, s egy gyilkosságot is elkövet, bár akaratlanul. Végül a köpeny zsebében talált notesz segítségével felkeresi teremtőjét, hogy a szeretetéért-kegyéért folyamodjon. Érzéseit meg is fogalmazza találkozásukkor: „Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.”

A szörny dühe alkotója iránt egyre növekszik, de nem akar rossz lenni, csak szenved a magánytól és megaláztatottságtól, szeretetre, megértésre vágyik. Azt kéri Frankensteintől, hogy alkosson még egy hozzá hasonló szörnyet, aki társa lehet, és akivel majd elhagyják Európát, az egész társadalmat, ami nem fogadja el őt. Ám Frankenstein az utolsó pillanatban meggondolja magát, nem teljesíti a teremtmény kérését. Ez az a pont, ami után a szörny nem mutat többé emberi vonásokat, bosszút esküszik, és kezdetét veszi egy egész Európán átívelő hajsza, aminek a végén Frankenstein találkozik a történetet elbeszélő tengerésszel, elmeséli neki az életét, aztán meghal végelgyengülésben. A szörny pedig megesküszik, hogy véget vet az életének, hiszen teremtője halálával a dühének nincs többé célja, így nincs értelme tovább élnie.

A mai horrortörténetekhez képest erősen lélektani vonatkozású, hátborzongató regény olvasása közben számtalan ma is időszerű kérdés merül fel bennünk. Mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? És ha már teremtettünk, van-e jogunk elpusztítani őt? Nem fordulnak-e az ember ellen elméjének zseniális alkotásai? Kell-e határt szabni a vágyainknak? Van-e olyan, hogy valaki rossznak születik? Vagy egyáltalán, mennyire előre eldöntött a személyiségünk, a sorsunk? Vagy még tovább csavarva a kérdést: van Isten, aki eldönti, milyenek legyünk, vagy mi döntünk? Vagy a körülmények döntenek? Végső soron ki felelős a szörny által véghez vitt pusztításért? Victor, hiszen ő alkotta, aztán pedig sorsára hagyta? Hát nem érdemli meg a büntetést az, aki akár érzelmileg, akár fizikailag elhagyja a gyermekét? Vagy a társadalom, aki kivetette magából, és szörnyet faragott belőle? Hiszen a teremtmény csak reagált a társadalom ellenségességére. Vagy ő maga? Hiszen egy felelősségteljes felnőtt elméjével rendelkezik, tisztában van a tettei következményeivel és súlyával. Hiába szajkózza folyton, hogy minden az alkotója és az emberiség hibája, ő az, aki szabad akaratából, szándékosan, hidegvérrel embereket gyilkol.

A sort még a végtelenségig lehetne folytatni. Ez a regény a romantikus gondolatok feneketlen tava, amiben ha elmerülsz, soha nem ereszt. Valamint a gótikus regény, a horror és a science fiction műfajának alapja, az esztétikai élmény mellett már csak ezért is elolvasásra érdemes. Mindenképpen ajánlom!

A mű teljes terjedelmében elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján.

Megtekintés az Online Katalógusban