Azok az emberek, akik felejtik, hogy egykor, a gyereklét biztonságában még bátran bizonyosak voltak a Csodák létezésében, csak kapkodhatnak maguk körül, mert őket bizony csak körbeveszik. Ám azok, akik ma is hiszik létüket, nem kell messze menniük a vágyott Csodákért, mivel azok bennük vannak. Csak az övéik. Elveszíthetetlenül. Lehet azt gondolni, hogy a mai világ más, hogy a háborúk és a nélkülözés és a rohanás érájában nincsenek Csodák, de ez nem igaz! Mivel a Csodák hittől, meggyőződéstől és tapasztalástól függetlenül is léteznek. Persze kérdezheted: ha nem tudjuk megtapasztalni őket, akkor miért biztos, hogy vannak, és hogy egyáltalán minek vannak? A válasz ott van a kérdésedben, mert egyet sosem felejthetsz el: a Csodák nem attól Csodák, hogy valami olyat tesznek, ami máskülönben racionálisan elképzelhetetlen! A Csodák ugyanis nem mások, mint a lehetséges megvalósulásai. Mert minden lehetséges, amit az ember csak el tud képzelni! És ez maga a Csoda.

Az Én, Pán Péter felfogható egy művész életrajzának, hitvallásának. Vagy tekinthető egy nagy mű megszületése körülményeinek ábrázolásának. De mindenekelőtt egy mese, amely bár tényleg J. M. Barrie konfesszióját tükrözi a Pán Péter megszületése közben, tanítanivalója nem személyes, hanem egyetemleges. Ettől válik teljesen közkinccsé, ezért szakad el Barrie figurájától, és ezért érint meg minden rideg és csodát elutasító nézői szívet is. Az Allan Knee színdarabjából készült Én, Pán Péter roppant egyszerű történet. Sodrása abban áll, hogy az elejétől a végéig egy cél lebeg a szeme előtt, kitérők nélkül. Az történik, amit látunk, és úgy történik, ahogyan érezzük. Amiatt ölt igazán mese jelleget, hogy „külső” szereplő nem tudja megzavarni a történet folyását, bármennyire igyekszik is (pl. a gyerekek szigorú nagyanyja). Bár Barrie feleségének kurta-furcsa jelenléte-eltávozása kissé ront az összhatáson, cseppnyit megbontja az egységet, mégis teljes szívvel-lélekkel látható, hogy Pán Péter írójának a Davies-családdal való kapcsolata a végletekig sorsszerű, a hit fellobbantása pedig példázat értékű. Habár a dramaturgia mereven funkciónak alárendelt, és néhol hiányzik a ritmus felkorbácsolása, a csúcspontok és fordulatok pontosan a helyükön vannak, és nem veszik el a mondanivaló az érzelgősség hamisságában. Az Én, Pán Péter minden ízében egyértelmű történet, ám ebben az esetben ez teljes mértékben pozitívum.

Megtekintés az Online Katalógusban