Ezzel összefüggésben – mind a történettudomány, mind pedig a laikusok körében – természetesen változott a történeti életrajz szerepe, befolyásoló ereje és megbecsültsége is. Közel fél évszázada – az eseménytörténet jelentőségének újbóli felértékelődésével a történetírók körében – a történelem és az életrajz közeledni kezdett egymáshoz. Rövid idejű formakeresés után ma már elmondhatjuk, hogy a történeti biográfia (életrajz) újra reneszánszát éli. Az életrajz sikeresen tért vissza a történetírás első vonalába, s ennek hozadékaként a biográfiai művek felértékelődtek. Számos történész áldoz szívesen időt és energiát arra, hogy egy-egy kiemelkedő szerepű vagy a háttérből befolyásoló személyiség pályaképét megrajzolja. Ráadásul a műfaj egyre jobban érdekli az olvasóközönséget, s természetesen a könyvkiadókat is.

Talán érdemes egy rövid és érdekes színesítő-kiegészítő kitérőt tenni a témában. A nyugati gondolkodás történetében feltehetően a modern hermeneutika atyja, Wilhelm Dilthey (1833-1911) német történész, filozófus és pszichológus hangsúlyozta először még a 19. század ’80-as éveiben, hogy a történeti-szellemtudományi kutatásban szükség van a biográfia és a pszichológia összekapcsolására. („A biográfia fontos segédeszköz egy igazi reálpszichológia további fejlődése számára.”) Ugyanez az idea a pszichológiában, mint a személyiség élettörténeti megközelítése, néhány évtizeddel később, a 20. század első felében vált fontos alapelvvé elsősorban is a kiemelkedő amerikai személyiségpszichológus, Gordon Willard Allport (1897-1967) munkásságában. („Végső soron az élettörténet az az alapvető kritérium, amelyhez valamennyi más módszert mérni kell.”) A két tudós munkássága között fontos tudománytörténeti kapcsolat áll fenn. (Allportnak európai posztdoktori tanulmányútján az az Eduard Spranger (1882-1963) német filozófus és pszichológus volt a témavezetője, aki Dilthey kiváló tanítványa volt.) Fenti kitérőnkkel így el is jutottunk a ma oly népszerű pszichobiográfia forrásvidékéhez. Noha a történettudomány és a pszichológia viszonya sosem volt problémamentes, mára kiderült, hogy egyik sem nélkülözheti a másikat. Az utóbbi évtizedekben a pszichobiográfiai kutatások figyelme a művészek és tudósok mellett egyre inkább kiterjed a történelmi-politikai alakokra is. Ezt tökéletesen jelzi és bizonyítja ajánlott kötetünk tartalma.

A történeti biográfiák iránti megnövekedett és sokrétű érdeklődés késztette a Magyar Történelmi Társulat pécsi székhelyű Dél-dunántúli Csoportját arra, hogy egy újabb nagyszabású konferenciát szervezzen immár az életrajzírás elméleti és módszertani kérdéseiről az Állambiztonsági Szolgálatok Történet Levéltára és a pécsi Kronosz Kiadó együttműködésével. A rendezők azzal a szándékkal szervezték meg a konferenciát, hogy mindenoldalú segítséget nyújtsanak azoknak, akik történeti biográfia írására vállalkoznak. A két részletben lezajlott szakmai tanácskozás szerves folytatása volt a csoport által 1986 óta lebonyolított nyári történész táborok/konferenciák sorozatának, amelyet 22. alkalommal szerveztek meg 2016 augusztusában (Zamárdi) és szeptemberében (Budapest).

Kötetünk a konferencia előadásai nyomán készült tanulmányokat tartalmazza. A 25 írás két nagyobb tematikus egységre bontható: az elsőben öt elméleti és módszertani kérdéseket tárgyaló munka kapott helyet, míg a másodikban további húsz tanulmány taglalja különböző történeti személyiségek életrajzát és pályaképét öt remekül rendszerezett fejezetben (PÁRHUZAMOK – kettes, hármas életrajzok és prozopográfia; HOZOTT ANYAG – forrásadottságok; SÚLYPONTOK – ellentmondásos politikai pályaképek; DOMINANCIÁK – társadalmi környezet versus személyiség; INNOVÁCIÓ – új megközelítések és módszertani kísérletek).

A többségében történész szerzők mellett levéltárosok és pszichológusok is közreműködtek a kötet megírásában. A három generációt egyesítő alkotógárda kutatási területük szakavatott művelői – doktorandusztól akadémikusig. Néhány nagyon ismert név a szerzők sorából: Ormos Mária, A. Sajti Enikő, Gyáni Gábor, Hermann Róbert, Kövér György, Erős Ferenc, Ujváry Gábor, Püski Levente, Tóth Imre.

Az egyes tanulmányok elhivatott módon elmélyült, rendkívül széles forrásbázisú, a nem szakmabelieknek is emészthető nyelvezetű és stílusú, nemegyszer új meglátásokat is feltáró, új szempontokat is érvényesítő és új megközelítéseket is felmutató rendkívül színvonalas írások. A reménybeli hivatásos követőknek egyszerre adnak ezek ösztönzést, impulzusokat és módszertani támpontokat. De nemcsak életrajzírásra vállalkozó történészek és pszichobiográfusok forgathatják haszonnal a kötetet, hanem azok az érdeklődő laikusok is, akik szívesen olvasnak érdekes és izgalmas történeti személyiségekről. Kikről is szólnak az egyes tanulmányok? Felsorolunk néhányat a híresebbek közül: Brodarics István, Görgei Artúr, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Prohászka Ottokár, Hóman Bálint, Szász Károly, Kiss Géza, Károlyi Gyula, Kánya Kálmán, Alexander Bernát, Wekerle Sándor, Hegedüs Loránt és Claire Kenneth (Kende Klára). A kötetet ajánló bibliográfia, névmutató és szerzőbemutatás zárja.

A könyv sok fontos és megszívlelendő üzenete közül az egyik legkiforrottabbat talán úgy summázhatjuk, hogy a kiemelkedő képességű kreatív személyiségek azok, akik valóban megtapasztalják a létezést, és kiszélesítik az emberi tudatosságot az érzelmi egészség minél magasabb fokán. Ennek tanulmányozásával be lehetne teljesíteni azt a tudományos célt, amit még Dilthey szorgalmazott: a pszichológiai és a történeti szemlélet integrálásával el lehetne jutni a lehető legmélyebb szellemtudományos megértésig. Ő maga így lelkesedett: „Micsoda feladat hidat verni az eddigi pszichológia és a történelmi világ szemlélete között! Csak amennyiben az eddigi segédeszközökhöz hozzájárul a történelmi produktumok tanulmányozása és az individuumok pszichikus különbségeire irányuló kísérlet, közelíthetünk meg fokozatosan egy ilyen célt”.

Megtekintés az Online Katalógusban