654
József Attila: „Elmondom mind a sok tréfát…”
Szabó Szilvia ajánlata

jozsef-attila-elmondom-mind-a-sok-trefat

Üzenet iszonyú szobák titkos rejtekéből. Az összeszokott páros: Dévai Nagy Kamilla és Mohai Gábor József Attila szerelmes verseiből és levélrészletekből készített összeállítást, amelynek anyagát most CD-n is hallhatjuk. "Vannak iszonyú szobák, ahol tapéta volt, és most rongyokban lóg le a falról. Ilyen tapéta lettem én is a világon, és lehet, hogy a szemétre kerülök, de akkor se veheti el semmi, de semmi, hogy a szobád falára álmodtam magam. Lesz-e szobád, ahol én is ott leszek?" – írta Vágó Mártához címzett szenvedélyes hangvételű levelében a költő.

Az Elmondom mind a sok tréfát… címmel a költő halálának hetvenedik évfordulójára 2007-ben megjelent verses-zenés CD anyaga mintegy harmincnégy esztendeje készült, 1978-ban kezdte ugyanis Mohai Gábor becédulázni József Attila verseskötetét egy akkor még csak készülő előadói esthez. Miután kiválogatta a költeményeket és a levélrészleteket, amelyeket az előadáson szeretett volna felhasználni, felkereste Dévai Nagy Kamillát. Ennek az estnek az anyagát a Gramy Recording Stúdióban rögzítették. A kiadvány tartalmaz olyan verseket is, amelyeket Dévai Nagy Kamilla a CD-megjelenéshez zenésített meg.

Mohai Gábor elmondta: József Attila szerelmi költészete "nem olyan versekből áll, amelyeket nőnapon el lehet mondani, hogy köszöntsük velük a hölgyeket". Mély, elmélyült, fájdalmas szerelmi líra ez, amelynek hangulata sokkal inkább a magány perceit idézi, a szerelem beteljesedése helyett pedig elsősorban a vágyakozás nyilvánul meg a versekben, s mint azt elmesélte, előadói estjein ő is csak becsukott szemmel tudja megélni és elmondani azokat.

A hangoskönyv címében József Attila Olyan bolond vagy című, 1925-ös keltezésű versének egyik sorát parafrazeálja, amely eredeti kontextusában így hangzik: "Ha visszajössz / Vigyázva foglak megcsókolni / Nem tépem le rólad a kabátot / És elmondom mind a sok tréfát / Mert sokat kieszeltem azóta / Hogy te is örülj". A látványos, József Attila szerelmi életét kiválóan illusztráló CD-borítót Zsombori Erzsébet festőművész ötlete alapján Németh Szilvia grafikus tervezte. A hanganyag kiemelkedő blokkja a költő Vágó Mártához címezett leveleiből készült összeállítás. "Márta, mit akarsz az én életemmel?" – kérdezte József Attila. A válasz azonban legalább olyan iszonyú volt, mint amilyennek a lógó tapétájú szobákat írta le levelében a költő: "Tudtuk mi első perctől fogva, hogy halálra van ítélve a mi szerelmünk, hogy gyöngék vagyunk az egész világgal szemben, ami nem akarja…" – írta válaszában Vágó Márta, aki a világhoz hasonlatosan, ugyancsak nem akarta. A CD borítójának belső oldalán idézeteket olvashatunk azoktól a hölgyektől, akikhez József Attila legismertebb szerelemes verseit írta. E levélrészletek többsége az elutasításról szól: "Az érzelem az anyjához kötődő érzésének az ismétlése volt. Személyes kapcsolatunk egyáltalán nem volt" – olvashatjuk itt Gyömrői Edittől.

"Mohai Gábor előadóművészi érzékenysége, fogékony lelkülete jól érzi, mit kell József Attila szerelmi lírájából, egyáltalán e zseniális költő egész pályájából, poéziséből elsősorban közvetítenie: a szinte minden sorban jelenvaló örök gyermeki én sérülékenységét, a fölülemelkedés próbáját, a mindebből keletkező boldogságot is. Dacot, ujjongást, kamaszhitet, csüggedést, az emberi árvaság és szeretetéhség megannyi síró-káromló változatát. A versek, vallomások, sor- és levéltöredékek olyan komponáltságban szólalnak meg, hogy a legegyetemesebb érzés, a szerelem sajátos dallamrajzaként is eljut szívünkhöz. Dévai Nagy Kamilla az énekelt versekkel és Mohai Gábor szerkesztőként is az előadóművész fogékonyságával hangsúlyozza József Attila műveinek eddig már sorolt lényegét – szerelmes versek közvetítése által azt a hármasságot, amit lelki igényében a költőnek a család, a szerelem s Isten jelentett – volna: mindháromnak egyre szenvedtetőbb hiányát. Verset olvasva – aztán hallgatva: végül talán nem is hiábavalóságra rádöbbenő csönd keserűsége a mi élményünk, hanem József Attila költeményeinek mindent körülölelő, tiszta érzése" – írta a CD-hez készült ajánlójában Kalász Márton.

Tartalom:
01. A hetedik (részlet)
02. Álmomban enyém vagy
03. Mikor az uccán átment a kedves
04. (Olyan bolond vagy...)
05. (Aludj...)
06. Áldalak búval, vigalommal
07. Pöttyös
08. Klárisok
09. Mióta elmentél
10. Gyöngy
11. Tedd a kezed
12. Füst
13. Virág Mártinak
14. Sok gondom közt
15. Reménytelenül - Lassan, tűnődve
16. Óda
17. Judit
18. Majd megöregszel
19. Tél
20. Flóra I
21. Kopogtatás nélkül
22. Flóra 1 Hexameterek
23. Flóra 2 Rejtelmek
24. Flóra 3 Már két milliárd 
25. Flóra 5 Megméressél!
26. Flóra II
27. Gyermekké tettélNagyon fáj
28. Ki-be ugrál...
 
Előadja: Molnár Gábor, Dévai agy Kamilla
Teljes játékidő: 73 perc
Formátum: audio


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.11.01