38
Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején
Vass György ajánlata

arday-geza-gyermektelen-irok-a-diktatura-idejenA költői géniuszok családonkénti gyermekszáma jelentősen alacsonyabb a mindenkori társadalmi átlagnál.” (Czeizel Endre) Az irodalmi alkotások kifejezik az alkotó érzelmeit és életfelfogását, egyben tükrözik az adott történelmi kor társadalmának problematikáját és gondolkodásmódját. A nagyformátumú író – tehetségén túl – a társadalmi tisztánlátás képességével és jellembeli következetességének erejével van jelen az alkotási folyamatban.

Ebből a szempontból különösen fontos, hogy azok az alkotók, akik a történelem fordulatainak következtében – esetünkben a Rákosi- és a korai Kádár-korszak diktatúrájának éveiben – átrendeződtek egy másik irodalmi mezőbe, ugyanolyan morális erővel és tartással bírtak az új – gyermekirodalmi – közegben is, ahol az egyes alkotások a leghatásosabb eszközei voltak az erkölcsi fogalmak megközelítésének, valamint nézőpontok és magatartásformák kialakításának.

A keleti blokk többi országában a hivatalos irodalomból kiszorítottak legfeljebb fordíthattak, nálunk viszont a műfordítás mellett írhattak is – a gyermekeknek. (Talán még a csehszlovák íróknak volt hasonló mentsvára a detektívirodalom.) Jelentős íróink és költőink egy része elhallgatásra kényszeríttetve az irodalom margójára szorult ugyan, de a gyermek- és ifjúsági irodalomban kiemelkedő színvonalú értéket teremtett. Először ujjgyakorlatként, majd önvédelemnek szánva kezdtek egyre elkötelezettebb és kiteljesedettebb módon a gyerekekhez szólni. Ehhez persze olyan irodalmi kiskapuk is kellettek pl. az 1950-es évek elején nagyon bátor kiállással, mint a Móra Könyvkiadó szerkesztőjének, a hamarosan hosszú hallgatásba merülő, gyermekverseket és műfordításokat megjelentető Kormos Istvánnak, vagy a Kisdobos című újság szerkesztőjének – aki ekkor már tisztában volt a kommunizmus igazi arcával ‒, Zelk Zoltánnak a felkaroló támogatása. E két irodalmi fórum egzisztenciális megmentője lett az irodalom akkori kitaszítottjainak.

A kötetben azok az írók és költők szerepelnek, akik nem alkudtak meg a diktatúrákkal, de ezért igen nagy árat fizettek több síkon is. A kötet üzeneti vezérfonala azt a súlyos árat fizető tényt emeli ki és elemzi, hogy adott élethelyzetükben nem vállaltak gyereket. Hogy személy szerint kinek és miért nem lett vagy nem lehetett utódja, az nagyon összetett kérdés, amit a szerző az egyes alkotói fejezetekben megpróbál megválaszolni.

Ez a gyermektelenségben élő alkotói csoport elsősorban az Újhold című szépirodalmi folyóirat (1946-48) köréhez tartozott. De voltak ehhez a körhöz lazábban csatlakozó, vagy tőlük független, de ugyanúgy elnémított alkotók is. Az irodalomtörténész szerző a következő 16 gyermektelen íróról és költőről készített feltérképező portrét: Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Mándy Iván, Ottlik Géza, Pilinszky János (mint újholdasok); Mészöly Miklós és Polcz Alaine, Galgóczi Erzsébet, Zelk Zoltán, Tamási Áron (mint Újholdon kívüliek); Szepes Mária, Tamkó Sirató Károly, Majtényi Zoltán, Csukás István és – ifjúsági műveivel – Benedek István (mint külön fejezetiek).

Mindnyájukra jellemző volt, hogy életük egy meghatározott szakaszában gyerekeknek szóló műveket írtak. De nem azért fordultak a gyermekirodalomhoz, mert nem lett gyerekük, pláne nem a gyermektelenségből adódó pótcselekvés miatt, hanem egzisztenciális okokból, hiszen csak az ifjúsághoz szólhattak. Attól jó ideig el voltak tiltva, hogy felnőtt olvasóknak írhassanak. Ha részben kényszerűségből is – kilátástalannak tűnő alkotói és magánéleti lét(ezés)ben ‒, de éppen ők alkották a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom remekműveinek jelentős részét, mely könyveken azóta nemzedékek sora nőtt fel. Közülük számos alkotó iskolai tananyaggá vált, egyes műveik pedig érettségi tételek lettek. Alkotásaikból az a fontos felismerés is kisugárzik, hogy a gyermekek ugyanolyan magas szintű esztétikai értéket igényelnek, mint a felnőttek.

Ajánlott könyvünk elsősorban attól különleges, hogy egy eddig feltáratlan téma világába enged mélyrétegű és részletező betekintést, hiszen a gyermektelen írók problematikájával még senki nem foglalkozott behatóan. Arday Gézát bő egy évtizeden át kísértette a téma. Gyakori beszélgetéseik alkalmával még Polcz Alaine hívta fel a szerző figyelmét e különös élethelyzeti jelenségre. („Örülök, hogy sikerült megvalósítania mindazt, amikről beszélgettünk. Olykor sírva és nevetve mentem végig azon a lelki és szellemi úton, amit a kézirata megszabott.”) A munkához jelentős segítséget nyújtott még Lengyel Balázs („Szinte mindenkit ismertem a könyv mellék- vagy főszereplői közül. Van egy fejezet, amelyben közvetlenül érintett vagyok, de a többit is hitelesnek érzem.”) és Szabó Magda is („Ehhez hasonlóan megrázó önvallomásokat ebben a témában alig olvastam.”).

Szabó Magdánál maradva, a szerző sorvezetőnek tekinti könyvében az írónő azt a többször is idézett vallomásgondolatát, mely tkp. megteremtette a gyermektelenség hősiességének mítoszát: „S most kanyarodom vissza a gyerekkérdéshez. (…) Csak azáltal megfoghatóvá váltam volna. (…) A gyerek révén meg lehetett volna bennünket fogni és rákényszeríteni olyasvalamire, amit nem tehettünk (…) a gyerek miatt rákényszerítenek arra, hogy hazudjak. Azt nem! Az írónak tilos a hazugság. Nagy ár volt. Elmondhatatlanul nagy ár.” E fájdalmasan súlyos drámai szavak nyilván elindíthatnak bennünk egy belső vitát arról, hogy vajon fölé lehet-e emelni a művészi kiteljesedés igényét a gyermekvállalásnak. Ez a legnagyobb, legmegrázóbb és legpróbatételesebb döntések egyike. (Természetesen létezik az az élethelyzet is, amikor valakiknek valamilyen okból nem lehetett gyereke.)

A szerző – első körben – még 2007-ben publikálta e témában De hol vannak a gyerekek? Gyerekirodalom és gyermektelen írók című könyvét. Jelen kötet ennek az írásnak második, bővített kiadása. A könyv egyszerre irodalomtörténeti és (irodalom)szociológiai munka –erősen szubjektív lélektani köntösben és beágyazottságban, jellemzően egyéni hangvétellel, stílussal és látásmóddal, óhatatlanul vitára késztető megállapításokkal.

Az írás legvégén a gyermek- és ifjúsági irodalom könyvkiadási adatai is helyet kaptak. Utószóval, irodalomjegyzékkel, névmutatóval és angol nyelvű összefoglalóval zárul a könyv. A borítón Galambos Tamás Történelem című festményének részlete látható.

A kötet egy nagyon érzékeny, intim, fájóan húsbavágó témát dolgoz fel nagyon egyéni látószögben és munkamódszerrel – vélhetően vállaltan is elfogultan ‒, de nem biztos, hogy minden szempontból sikerrel kecsegtető érzékenyítéssel. Mindenesetre a könyv érdekes, fontos, nagyon figyelemreméltó, feltáró erejű és alapokat lerakó. Erős kihívású súlyos olvasmány. Feltétlenül érdemes a kezünkbe vennünk, s ezáltal erre a semmilyen ízében sem emberarcú, kegyetlen személyes döntéseket kikényszerítő világra is nyitottá válnunk. Eligazítóan fontos kezdő impulzust adhatnak nekünk ehhez a betekintéshez a személyében megalázott áldozatként súlyosan érintett Nemes Nagy Ágnes kőtáblai vésetű szavai: „Hiteles élet nélkül hiteles művészet sem lehetséges. Mondhatnánk úgy is: a nagy művész törekszik arra, hogy halhatatlansága ne gúnyolhassa ki halandóságát.


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.09.03