"Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?” Mindenki számára ismerős/ismert Petőfi Sándor A nép nevében című költeményének ezen sorai, amelyben vitriolba mártott tollal figurázta ki az 1809. évi, utolsó nemesi inszurrekció teljesítményét, másrészt a kismegyeri csatát. Ez utóbbi a Napóleoni-háborúk egyetlen magyar földön vívott összecsapása. Jelentősége, az úgynevezett császári-királyi balszárny veresége pedig döntően befolyásolta az egész hadjárat későbbi sorsát. Az 1809. június 14-én lezajlott kismegyeri csatát követően azonban sor került Győr utolsó ostromára is. Az erősséget azonban a Rákóczi-szabadságharc végét követően veszély nem fenyegette, így védműveit az idők folyamán elhanyagolták, és egyre inkább vesztettek jelentőségükből. II. József 1784-ben az elsőrangú erősségek sorából is kivette. Bár a vár megerősítése 1809. májusában megkezdődött, az idő rövidsége és az odarendelt munkaerő kis száma nem tette lehetővé, hogy egy hosszú ostromot kibírjon, ráadásul az odavezényelt őrsége sem volt elegendő. Becslések szerint a védelemhez legalább 8–10.000 ember szükségeltetett volna, ezzel szemben Péchy Mihály mérnök ezredes vezetésével mintegy 1.500 többségében újonc katona védte a védműveket, akikhez a helyi polgárőrség tagjai is csatlakoztak. Győrt végül a védői, a pusztító ágyúzást követően, 1809. június 24-én adták át az ostromlóknak. Az előadó ennek a két eseménynek kíván emléket állítani.

A programra a belépés díjtalan.