A penge maga klassz, a Miután felkötötték őket zseniális, A királyok végső érve szenzációs (ez az úgynevezett Az első törvény-trilógia), a Hidegen tálalva pedig a bosszúkönyvek királya. És akkor hétvégén kivégeztem A Hősök-et.

Abercrombie újabb bőrt húzott le Az első törvény világáról, és a megnyúzott fantáziauniverzum nem pusztán működött tovább, hanem egyre virgoncabb, a vérveszteségek ellenére. Vérveszteség pedig bőven van, főszereplők hullanak tonnaszám. Nem szeretnék Abercrombie világában életbiztosítással üzletelni... Míg az eredeti trilógia egy kifordított, perverz Gyűrűk Ura, a Hidegen tálalva meg egy Oldboy-story, addig az 5. rész egészen unikum. Nem emlékszem, hogy olvastam volna olyan 700 oldalas fantasy-t, ami gyakorlatilag egyetlen csatát ölel csupán fel, három napnyi terjedelemmel.

A csatát az Unió és az egyesített észak seregei vívják meg Osrung városánál, és az egész ütközet leírása olyan életszerű, hogy szinte azt hittem, egy történész elemzését olvasom néhol, egy valóban megtörtént hadieseményről. A katonák egyszerű emberek, nem szuperhősök, azok is elesnek, akiknek szorítunk – persze azok is, akiknek nem –, a hadoszlopok lassúak, a katonák mocskosak, a tábornokok hibát hibára halmoznak. Ez igazi csatamező, belep minket a menetelők által felvert por. Nem olvastam sehol, hogy Abercrombie mi alapján dolgozott, én úgy érzem, az alapötlet az 1863-as Gettysburgi csata volt, ezt ültette át a már kiépített világába. Erre a csata hossza (3 nap), a dombok (a Hősök nevet viselő magaslaton dúl a csata középpontja) jogosítanak fel, szerintem egyértelműen Gettysburg volt a minta, ettől olyan valósághű a leírás taktikai háttere. De ez csak egy ok, amiért olyan remek a regény.

Második pontban mindenképpen a karaktereket kell hoznom, sőt voltaképpen ez a legfontosabb erénye a szerzőnek. Úgy tud felvonultatni – nem egyszerűen szereplőket – karaktereket, hogy akkor is szeretetre méltóak, akkor is szurkolunk mindnek, ha valójában sok közülük igazán „genyó” alak. Némelyik bosszút akar, más hatalmat, a harmadik pusztán túlélni szeretne, a negyedik hasznot remél, de mindegyik igazi ember. Jó és rossz tulajdonságokkal bírnak, teljesen átérezhető motivációkkal és keserű, epés humorral. Az már csak a kakaópor a forró csoki tejszínes tetején, hogy Az első törvény-trilógia, és a Hidegen tálalva egyes szereplői ismét feltűnnek, és megtudhatjuk a további sorsukat.

A Hősök valójában nem a hősökről szól, hanem az emberekről, a hatalomnak az emberekhez való viszonyáról, a háború értelmetlenségéről és a világ emberek miatti kegyetlenségéről. Mindezt úgy tálalják fel nekünk, hogy a kötet szinte minden párbeszéde a citatum.hu oldalaira kívánkozna, mert vagy iszonyatosan humoros vagy hihetetlenül bölcs. Most csak úgy találomra felnyitottam valahol a regényt, és a két oldalon (312-313 o.) ezeket találtam:
„Ha akar, ha nem, előbb vagy utóbb mindenkinek harcolnia kell!”
„Amit lehet, szavakkal érd el, mert a szavak ingyen vannak. De egy állig felfegyverzett ember szavai sokkal édesebben csengenek.”
„Egy nagy ember kisebbik fiának lenni kétszer annyi megpróbáltatással jár. Akkor két fát kell kivágni, hogy az illető kiterjeszthesse a lombját a napfényben.”

A könyv borítója – a csata sárgásbarna térképére hajított szakállas baltával – szerintem hűen adja vissza a regéy hangulatát, ütőerejét. A fordító munkájában vagy a korrektúrában sem találtam kivetnivalót, ráadásul a csatát illusztráló 4 térkép nagyban segíti a követést, jó ötlet volt naponként így bemutatni a helyzet állását.

Megtekintés az Online Katalógusban