Mert az eladósorba kerülő ifjú hölgyek mind más-más vallású és etnikumú: szefárd zsidó, muszlim arab és kínai férjeket választanak. Már csak a legfiatalabb lányuk marad egyetlen reménységük. Amikor Laure bejelenti, hogy választottja katolikus és Charles-nak hívják, a szülők fellélegeznek. Az első találkozáskor azonban döbbenten veszik tudomásul, hogy leendő vőjük színes bőrű bevándorló, akinek a szülei Afrikában élnek. Itt aztán elszabadulnak az eddig elfojtott indulatok, méghozzá mindkét oldalon.

A film egyik legfőbb erénye, hogy pártatlan. Megmutatja, hogy nemcsak a jómódú francia családban vannak zsigeri előítéletek, de a lenézett sógorokban is, akik egymást csak Bruce Lee-nek, Kohnnak vagy Arafatnak csúfolják. A leendő afrikai örömapa sápadtarcúaknak nevezi a fehéreket, akik folyton ki akarják fosztani az ő népét.

Gogol híres mondata jut eszembe a remek szórakozást nyújtó alkotásról: „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!” Hiszen, ahogy el is hangzik a filmben: mindenkiben van némi rasszizmus. A kérdés, hogy mégis sikerül-e megtalálni a közös hangot, felül lehet-e emelkedni a félelmeken, hogy együttműködés születhessen? Ahogy a vígjáték is példázza, a humornak kulcsszerepe lehet ebben.

A Verneuil család kicsiben leképezi a világban zajló folyamatokat. Ugyan túl egyszerűnek tűnhet a megoldás, de számtalan példa igazolja azoknak az alapvető emberi értéknek a hatóerejét, melyeket a vígjáték is kiemel. A szeretet valóban képes orvosolni sok feloldhatatlannak tűnő ellentétet. Ha minden szereplő hajlandó változni, és mindenki hozzátesz valamit az egészhez, akkor helyreállhat a „családi harmónia”.

Megtekintés az Online Katalógusban