433
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Abos-Beledi Veronika ajánlata

karen-rose-kozelebb-mint-hinnedA regény főhőse, Faith Frye (később Faith Corcoran) pszichológusnő megörökli nagymamája Cincinnatiben álló házát. Mivel egy korábbi kliense egy éve zaklatja - sőt már többször az életére tört -, elhatározza, hogy új életet kezd, és beköltözik a házba. Megváltoztatja a nevét, összecsomagol, és a helyi bankban vállal állást. Eközben két egyetemista lány eltűnik hazafelé menet, és az ügy felderítésével az FBI különleges ügynökét, Deacon Novakot bízzák meg. A nyomozás során útjaik keresztezik egymást, és első látásra erős vonzalom alakul ki közöttük, ahogy az már az írónő könyveiben lenni szokott.

Annak ellenére, hogy a regény közel 800 oldalas - és mindössze 4 nap eseményeit mutatja be -, mégsem válik unalmassá, vontatottá, végig fenntartja az olvasó érdeklődését. A romantikus krimi műfajának „királynője”, Karen Rose ebben az izgalmas, fordulatos történetben sem hazudtolja meg önmagát, mesterien csűri-csavarja a szálakat.

Karen Rose 1964-ben született Washingtonban. A Marylandi Egyetem vegyészmérnöki szakán végzett, majd férjével Cincinnatibe költöztek, ahol évekig nagyvállalatoknál dolgozott élelmiszeripari mérnökként. Gyermekei születése után kezdett el az írással foglalkozni. Jelenleg férjével és két lányával Floridában él.


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.03.26