220
Bagdy Emőke: Pszichológiai rejtelmek a művészetekben és életünkben
Vass György ajánlata

bagdy-emoke-pszichologiai-rejtelmek-a-muveszetekben-es-eletunkbenTartsd hát magad! Csak addig élsz, / míg benned mécsnyi láng ég. / Későn döbbensz rá: csoda volt / minden perc, szép ajándék!” (Tollas Tibor) Kicsit rendhagyó, a korábbiaktól kissé eltérő könyv a neves és népszerű klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta szerzőtől, Bagdy Emőkétől. A megszokott hangvételű szakmai forrásvidéktől némiképp eltávolodva jelöl ki új csapásirányt kötetével, de a mű mégis szerves része a nagy egésznek.

Fontos és megkerülhetetlen szem a láncban. Egy régóta vágyott beteljesedés. Szív és lélek önajándéka, ami egyszerre nagyon személyes és megszólítóan olvasóbarát. Igazi jutalomjáték. Jó, hogy megszületett.

A szerző által jegyzett bevezetőből kiérződő aggodalmaskodó hangnak – nevezetesen, hogy a téma iránti rajongó szeretetében fogant szubjektív érzelmi odaadásból biztosan kiérződik-e majd a közlés felelősségének parancsoló betartása – nincs alapja. Ez tényleg kedvesen eltúlzott aggály. Hisz a szokatlanul erős érzelmi bevonódás és elfogultság mértéke csak pozitívan árnyalja s egyben erősíti a szerző egységes világképét és iránymutató üzeneteit. Új hang, új érzelmi húrok, kicsit új szerep, de így lesz még kerekebb és fajsúlyosabb az amúgy is kiemelkedő életmű. És az olvasó – ahogy eddig mindig – új felismerések, felfedezések és tanulságok élményével gazdagodhat.

Bagdy Emőke kitárulkozóan vall bevezetőjében az irodalomhoz, a képzőművészethez és a zenéhez való elköteleződéses viszonyáról is. Különösen irodalmi szárnypróbálgatásait eleveníti fel nosztalgikus hangon; rímfaragásait, fűzfapoétaságát, szenvedélyes versfogyasztó mivoltát. Anno azt remélte, hogy ez a világ lesz majd „hivatásbeli élettársa”. De ezt a reménykeltő genezist a sors átírta. Csak a „költészeti csemegékre” jutott idő a pszichológiai hivatás és a családi élet kettős feladatköre között.

A könyv végül is egy különleges ötvözet lett: a szakma és a hobbi különös erejű és mélységű szimbiózisának tiszteletre méltóan szubjektív felmutatása, ahol a leírt szöveg pszichológia ugyan, de a tárgy különlegessége és sokszínűsége megengedhetővé tette az érzékszervi nyelv kifejezési útjait. Ez a szemlélet és módszer teljesedett ki a maga analógiás és szimbolikus módján a kötetben, melyhez Bagdy Emőke így fogalmazta meg kötődéses viszonyát a bevezetőben: „Ez a könyv a szerelemgyerekem. Az írások nagy része szakmai feladataimtól és magánéleti szabadidőmből ellopott ʼtitkos órákbanʼ született. Darabokban, részekben, át- meg átírt egységekként, eredetileg a magam kedvére írtam. Még azok is így készültek, amikről tudtam, hogy egyszer majd közzéadom. Leglassabban azokat írtam, amelyeket legjobban szerettem, nehezen tudtam elengedni, nem sikerült befejezni.

A mű évtizedeket átfogó írásokból álló tanulmánykötet: 14 írás 4 fejezetben. Az elsőben (Alkotásokban rejtőzködő lélek) a költészet és a festőművészet világában kalandozik 4 tanulmány erejéig. A témák: József Attila befejezetlen személyiségvizsgálata (benne a Kozmutza Flóra által 1937-ben a költővel felvett Rorschach-teszt elemzésével); az ikaroszi sebződés nyomai és az aszcenzionizmus motívumai Kondor Béla művészetében; Bálint Endre életfélelme-halálfélelme; térszemlélet, lelkiállapot és önészlelési helyzetek összefüggései az autogén tréningben és festőművészi alkotásokban.

A második fejezet (Testünk szimbólumai) 5 kultúrpszichológiai írást tartalmaz a testszimbolikához vezető útról, ill. a szem, az orr, a bőr és a szív szimbolikájáról. Egy olyan mélységről, amelybe minden emberi kultúra betekintett, láttatva azt a kozmikus köldökzsinórt, mely összekapcsolja bennünk a múltat a jelennel.

A könyv harmadik fejezetének (Belső képek, külső képek, jelentéstükröződések) első tanulmánya azt a világot mutatja be, ahol a lelki gyógyító munka folyik; kinyitva a terápiás teret és egyúttal belépve a lelki bajokkal küzdő betegek történeteibe. A második tanulmány felkavaró módon szól a televízió képi világának hatóerejéről.

A kötet negyedik fejezetében (Hangokban a lélek) a hangok, a zene, zeneiség, majd a hangzás, mozgás, ritmus által születő muzikalitás világába vezet be a szerző a méhen belüli titokzatos világ első fontos bevésődéseivel. A záró tanulmány az euritmiáról szól.

A könyv 31 kifejező illusztrációjának többsége Kondor Bélától, a modern magyar képzőművészet egyik legjelentősebb képviselőjétől, egy különleges „összművészeti” alkotótól származik, akinek művészetében állandó téma volt az ember sorsformáló erejének és példamutató erkölcsi magatartásának bemutatása látomásszerű, a mitológia világához és a keresztény szimbolikához visszanyúló alkotások tükrében, de Bálint Endre, Egon Schiele, Van Gogh és Salvador Dalí képei is segítik az eligazodást a szöveg mélyrétegeiben. A borítón Kondor Darázskirály (1963) című hatalmas erejű, inspiratív és titokzatos képe látható, ami egyszerre vizuális mottója, gondolati előkészítője és többrétegű üzenethordozója a könyv szellemiségének. A kép emblematikus alkotása nemcsak Kondornak, hanem a modern magyar festészetnek is.

Bagdy Emőke professor emerita könyve a megismerés új nézőpontjait nyitja meg előttünk. Hite szerint ez a világábrázolás hozzásegít minket az emberibb, teljesebb, örömtelibb létezéshez, s ebben az átszellemített, átlelkesített, érzelmekkel töltött, intuíciókkal gazdagított világban az ember jól érzi magát. Ezért is bűvölnek el minket a művészetek. Ebben a világban szeretünk és vágyunk, sérülünk és gyógyulunk. Erre a világra Immanuel Kant szavaival tekinthetünk a leghitelesebben, akit a szerző is kézen fog és magába épít: „Két dolog tölti el a lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele a gondolkodásom: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.

Befejezésül, Kant ihletett szavai után, visszaadjuk a szót a Prima Primissima díjas (2013) és Tisztikereszttel kitüntetett (2013) Bagdy Emőkének. Mélyen megérintő, lélekemelő, torokszorítóan tiszta mondatok következnek. A Napút 2010. decemberi számának írt (Napút-évkönyv 2011) előlegezett születésnapi vallomásának utolsó bekezdését idézzük (Nyolcvankilenc jeles hetvenes): „Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok ʼnem középiskolás fokonʼ a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.


Megtekintés az Online Katalógusban

2019.03.12