253
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza
Polczer Adél ajánlata

torok-sandor-kokojszi-es-bobojsza

A reális és a mesevilág motivumait megkapó humorral ötvöző ifjúsági művek kiemelkedő darabja Török Sándor 1939-ben megjelent meseregénye. Két főszereplője a törpe világ két illusztris figurája. Alakjuk egy másik művében is felbukkan (Hahó, Öcsi), de elsőként a jelen kötetben tűntek fel.

A vékony hangú Kököjszi és a vastag hangú Bobojsza selyemvitorlás, zászlós, lámpásos kis hajójukon, a Szent Kristófon jelennek meg esténként a történetbeli kisfiúnál, s viszik magukkal csodás kalandok felé. Mert a törpék afféle tündéri keresztapaságot vállaltak a történetbeli kisfiú felett. Már megszületése előtt tevékenykedtek, de akkor még kizárólag a szülőkre terjedt ki gondoskodásuk. A kisgyerek megérkezését követően minden percét figyelemmel kísérték, s ahogy nyiladozik Andris értelme, úgy gazdagodnak az élmények is, amelyekben a törpék jóvoltából részesül. A csodálatos hajó elröpíti utasait az Időkirály birodalmába, eljuttatja az Álomboltba az Emlékezés szigetére. A törpék kisgyermekek mellett teljesített szolgálata az évek múlásával lejár; Andrisnak meg kell állnia már a saját lábán, de hála a törpéknek, minden jel arra mutat, hogy ez sikerülni fog. A két felejthetetlen törpe és kisember barátjuk örökszép története minden gyermekolvasójának felejthetetlen élményt nyújt.


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.11.07