272
Delta
Galambos Krisztina ajánlata

delta

Egy hallgatag fiatalember visszatér a Duna-delta világtól elzárt vad vidékére. Ez a hely a vízi utak, apró szigetek és a nádas labirintusa, melynek lakói teljesen elszigetelődtek a külvilágtól. Az ifjú, aki gyermekkora óta nem járt itt, megismerkedik addig soha nem látott húgával. A lány törékeny, félénk és eltökélt. Úgy dönt, testvéréhez költözik annak vízparti kunyhójába.

Együtt kezdenek el építeni egy lábakon álló házat távol mindentől és mindenkitől, a tó közepére. Egy napon meghívják a falubelieket egy közös lakomára, ám nyilvánvalóvá válik, hogy a földhözragadt helyiek nem fogadják el „természetellenes” kapcsolatukat.

A Delta 2008-ban elkészült magyar film, Mundruczó Kornél rendezésében, melynek bemutatója a 39. Magyar Filmszemlén volt. A jelenetek nagy részét Romániában, az igazi Duna-deltában forgatták. A film mintegy fele már elkészült, amikor a főszerepet játszó Bertók Lajos hirtelen halála miatt a forgatást meg kellett szakítani. Az alkotás jelentős részét újraforgatták, immár Lajkó Félix főszereplésével és az anya szerepében Kiss Marit felváltó Monori Lilivel. Nem lenne elég a zavarba ejtő történet és Tóth Orsi mindig sokrétű alakítása, a képi világ tökéletesen eltalált stilizációja az, ami miatt a Delta működik. Éppen annyira engedi a tájat rátelepedni a filmre, hogy az még ne nyomjon el mindent mást. Így lesz a történet is igazán felkavaró.

Díjak:
Cannes (2008) - FIPRESCI-díj: Mundruczó Kornél
Magyar Filmszemle (2008) - Legjobb eredeti filmzene: Lajkó Félix
Magyar Filmszemle (2008) - Gene Moskowitz-díj: Mundruczó Kornél
Magyar Filmszemle (2008) - Arany Orsó-díj: Mundruczó Kornél


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.07.21