270
Gárdos Péter: Semmelweis Ignác rövid boldogsága
Berecz-Linnert Éva ajánlata

gardos-peter-semmelweis-ignac-rovid-boldogsaga

A Balázs Béla-díjas filmrendező, Gárdos Péter 2010-ben adta ki első regényét Hajnali láz címmel, amely a hazai megjelenés után nemzetközi siker lett, számtalan nyelvre lefordították, 2015-ben film is készült belőle a szerző rendezésében. További könyvei, a Hét mocskos nap, illetve a Királyi játék olyan forgatókönyvek alapján készültek, amelyek végül nem valósultak meg a mozivásznon. 2022-ben kiadott új regényét, Semmelweis Ignác élettörténetét szintén filmként szerette volna megvalósítani, a forgatókönyvet Geszti Péterrel közösen írták.

A könyv a kezdetektől követi nyomon a híres magyar orvos életét, érinti fiatalkorának meghatározó eseményeit, a budapesti és bécsi egyetemi éveket, nagy felfedezését és rejtélyes, máig tisztázatlan halálát is. Amellett, hogy rendkívüli tudatossággal megírt, izgalmas és drámai olvasmány, gondolatébresztő is. Az alapos kutatómunkán alapuló regény egy korábbitól eltérő, új szemszögből mutatja be Semmelweis Ignácot, az embert, az orvost, akit életében méltatlanul gáncsoltak, halála után pedig egyszerűen elfeledtek. Hosszú évtizedek kellettek hozzá, hogy a tudomány tisztázza eredményeit, és így – utólag – zseninek kiálthassák ki, az anyák megmentőjeként tisztelhessék.

Ki volt Semmelweis Ignác? Amit tudunk róla, ami az életrajzában szerepel, csak töredéke annak a szövevényes, kalandos és ellentmondásokkal teli életútnak, amit a 19. század egyik legnagyobb hatású orvosa magáénak tudhat. A könyv tudatosan emeli ki Semmelweis életének azokat az epizódjait, amelyekre máig nem tudtak megnyugtató magyarázatot adni, illetve amelyek titokzatos halálához vezethettek. Gárdos Péter bravúrosan gyúrja össze valódi eseményekből, személyekből azt a dramaturgiai koncepciót, ami alapján főhősét láttatni szeretné, és ami alapján szerinte az utókornak értékelnie kell őt. Nem csupán a gyermekágyi láz okainak és megelőzésének kérdésében, hanem egész életének és halálának összegzése kapcsán. Ugyanis semmi kétség: Semmelweis élete és halála szorosan összefüggenek. Egy igazságtalan, tisztességtelen és méltatlan halál, amelyben közreműködött saját családja, felesége és kollégái is. Hogy ki lendítette az utolsó követ az összetört, valóban mentális betegséggel küzdő emberre, már soha nem tudjuk meg, de talán nem is fontos. Semmelweis halála szükségszerű, ugyanakkor szimbolikus halál is.


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.05.09