35
Argo 2
Tolnai Gáborné ajánlata

argo-2

Balog Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat, és a nagy lóvéra vágynak. Egy japán szindikátus árnyékembere (Kulka János) balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt (Bán János) visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje (Nagypál Gábor) fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiék mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken. De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosan...

Minden a Szentkirályi utcában kezdődött. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elsőéves producer szakos hallgatói, Árpa Attila és Trunkó Bence, illetve a mellette lévő épületben, a Pázmány jogi karán tanuló Huszár Péter első találkozásuk alkalmával eldöntötték, hogy amint lehetőségük adódik, közös filmet forgatnak. Az Argo forgatókönyve rengeteg kocsmában töltött munkaóra során született meg, de a megvalósításra csak akkor nyílt esély, amikor Árpa 2003-ban távozott az RTL klubtól. Ő ugyanis úgy döntött, hogy a közel 6 év után járó végkielégítés helyett inkább azt kéri a csatornától, hogy támogassák a filmet. Az Argo fogadtatása mind a közönség, mind a „szakma” részéről visszafogott volt. A kritikusok és a filmes társadalom pedig szinte egyöntetűen „primitívnek” bélyegezte a filmet. Idővel viszont minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az Argo kultfilmmé vált. Ma már valószínűleg nagyon kevés olyan ember él az országban, aki nem látta. Igen masszív rajongótábora alakult ki. Kedvenc karakterek, a megfelelő élethelyzetben felidézhető jelenetek, szállóigévé vált mondatok kezdtek önálló életet élni.

Tizenegy év után folytatást kapott Árpa Attila Argója, ami ráadásul jobban is sikerült, mint a rögtönzésekkel telepakolt első rész. Bár a történetben is nagyjából 11 évet ugrunk előre, valójában visszafelé haladunk az időben. Az Argo 2 ugyanis egy percig sem titkolja, hogy valójában a divatos retróhullámot lovagolja meg: egy megállás nélkül pörgő kikacsintás- és utaláscunami, aminek minden jelenetét a kilencvenes évek kultfilmjeiből kukázta össze a bevallottan B-filmekért rajongó rendező.


Megtekintés az Online Katalógusban

2023.01.06