25
R'n'B: Alicia Keys - Girl on Fire
Szilvási Krisztián ajánlata

alicia-keys-girl-on-fire

Alicia Augello Cook, akit mi inkább Alicia Keys néven ismerünk, 2012-ben egy jubileuminak is tekinthető ötödik lemezzel jelentkezett. A Girl on Fire az 56. Grammy-díjátadón elnyerte a legjobb R&B albumnak járó elismerést, és összesen világszerte 1,3 millió példányt adtak el belőle.

Az 1981-es születésű amerikai énekesnő, dalszerző és producer immár 15 Grammy-díjjal rendelkezik: mióta 2001-ben megjelentette debütáló albumát Song in a Minor címmel, dalok példátlan repertoárját alkotta meg, összesen több mint 50 milliós eladási eredményt produkálva világszerte nagylemezekből (meg még 40 milliót singles-ökből). Alicia Keys ráadásul rendkívül sokrétű, a zenei pályán túl is számottevő eredményekre képes: előadóművészete mellett színésznőként is feltűnt a Füstölgő ászokban, az Egy bébiszitter naplójában és A méhek titkos életében. 2011-ben rendezőként is debütált a Lifetime Five című tévéfilm részeként a Lili című rövidfilmmel. Első produceri munkája A Stick Fly című Lydia R. Diamond-mű volt, ráadásul a Cort Theatre-ben bemutatott darab eredeti zenéjének elkészítése is az ő nevéhez fűződik. Első megjelent írása, a Tears for Water: Songbook of Poems & Lyrics by Alicia Keys a New York Times bestseller szerzőjévé tette őt. Humanitárius tevékenysége során társalapítója volt a Keep a Child Alive szervezetének, valamint Jószolgálati Nagykövetként is tevékenykedik.
 
Egy ízelítő már 2012 júniusában megjelent az új album zenei anyagából egy dalszöveges videó, a New Day formájában. A Girl on Fire a Sony Music/RCA Records gondozásában látott napvilágot, amelyről a címadó dal egy különleges előadás keretein belül került bemutatásra az MTV Video Music Awards díjátadó gáláján szeptemberben, a Los Angeles-i Staples Center-ben (a rádiókban 2 nappal korábban debütált). „A Girl On Fire arról szól, hogyan találd meg a saját hangod, hogyan legyél szabad, és hogyan bízz az ösztöneidben és saját magadban” – nyilatkozta Keys. A korong erőteljes himnuszokat és bensőséges balladákat vonultat fel, a személyes és igazán aktuális dalokban uralkodó szerepet játszik Alicia jellegzetesen gyönyörű hangja és zongorajátéka, melyet tökéletesen egészít ki a határozott dobjáték, a reggae, a soul és az elektronikus hangzás – segítségükkel az album egyszerre hangzik igazán trendinek és modernnek, miközben a klasszikusan időtlen zene fogalmát is megtestesíti.

A Girl on Fire – amelyen olyan személyek működnek közre, mint például Krucial, a Grammy-díjas Babyface, a dalszerző-énekes Jeff Bhasaker, Gary Clarke Jr., valamint a Pop and Oak – kifejezetten inspiráló keveréke annak a sokszínű hangi világnak, melyet Alicia Keys fedezett fel, miközben a világot járta, ahol különösen a Londonban és Jamaikán töltött idők voltak rá nagy hatással, s ezekbe vegyülnek az ő New York-i gyökerei. Az énekesnő az azóta eltelt több mint 8 év alatt ugyan csupán két újabb albummal rukkolt elő (Here – 2016, Alicia – 2020), mindenesetre korai lenne zenei karrierjére rásütni a „leszállóág” minősítő jelzőt.

Tracklist:
01. De Novo Adagio (Intro)
02. Brand New Me
03. When It’s All Over
04. Listen To Your Heart
05. New Day
06. Girl On Fire (Inferno Version) f. Nicki Minaj
07. Fire We Make f. Maxwell
08. Tears Always Win
09. Not Even The King
10. That’s When I Knew
11. Limitedless
12. One Thing
13. 101


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.10.28