64
Daisy Meadows: Jázmin, a megmentő
Bogár Erika ajánlata

daisy-meadows-jazmin-a-megmento

A Varázslatos Állatbirodalom történeteinek középpontjában két barátnő, Lili és Luca állnak, akik az aranyszín bundájú cicával, Bizsuval együtt járnak át a Barátság-erdőbe, egy mesebeli világba, ahol „a kis állatok beszélni tudtak és apró házacskákban éltek”.

A sorozat köteteit a visszatérő szereplők kötik össze, az egyes részek ugyanakkor külön is értelmezhető, lezárt történetek. A visszautalások és a korábbi kötetekből megismert szereplők rövid bemutatása nemcsak az adott történet megértését segítik elő, de kíváncsiságot is ébresztenek az olvasóban a már megjelent részek el-, illetve felolvasására.

A Jázmin, a megmentő című történet elején a lányok alig érnek át a mesevilágba, amikor kiderül, hogy Grizelda, a boszorkány ismét rosszban sántikál, nem adta fel a tervét, hogy megszerezze a Barátság-erdőt az állatoktól. Ezúttal egy széllidérc, Orkán lesz a segítője. Luca, Lili és Bizsu találkoznak Jázminnal, az aranyszín bundájú spánielkölyökkel, aki rémisztő helyzetről számol be nekik. Az izgalmas történetből megtudjuk, hogyan állítják meg a gyerekek és az állatok Orkánt, és hiúsítják meg Grizelda szándékát.

A sorozat köteteit szép, részletes fekete-fehér rajzok díszítik, melyek akár kifestőkönyvbe is kerülhettek volna. A képeken ábrázolt állatok, növények külsejéről, színeiről pontos képet kapunk a szövegből. Így a gyerekek könnyen elképzelhetik a történetet. A Varázslatos Állatbirodalom részei ötéves kortól ajánlottak. Óvodás korban a fejezetre bontottság miatt megfelelnek esti mese felolvasásra. Kisiskolás korban pedig a könnyen olvasható betűtípus, a nagy sortávolság és rövid fejezetek miatt alkalmasak az olvasás gyakorlására.

A kalandos, izgalmas történetek könnyen lekötik a gyerekek figyelmét, a folytatások iránti kíváncsiság pedig meghozhatja a nagyobbak kedvét a rendszeres olvasáshoz.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.10.11