247
Bohumil Hrabal: Vita Nuova
Ősze Mária ajánlata

bohumil-hrabal-vita-nuova

A Vita nuova a Házimurik folytatása. Annak az új önéletrajzi trilógiának a második kötete, amelyben Bohumil Hrabal feleségének szavaival mondja el közös életük történetét. E középső résznek látszatra alig van cselekménye: az itt szereplő, 1955-től 1962-ig tartó időszakban a történelem legfeljebb egy-egy utalás erejéig van jelen. Az egymás után sorjázó képekben feltűnnek ugyan a Hrabal korábbi műveiből már ismert különc figurák – Vladimír, Hanta, a festő mejkal –, de nekik is legfeljebb hangulati jelentőségük van.

A mű szempontjából sokkal fontosabb a belső világ ábrázolása. A Vita nuovában ugyanis Hrabal valóban a legintimebb dolgairól vall. Arról, hogy miként válik éppen ezekben az években igazi íróvá; hogyan küzd meg – elsősorban önmagával, a saját kishitűségével, szorongásaival – az áhított írói címért; hogyan lesz ász, az írás világbajnoka. Hrabal ebben a periódusban még teljesen a maga ura: nincsenek cenzorai, de olvasói sem. Önmaga előtt kell hát számot adnia minden belső rezdülésről, s a mélybe szállás e dantei útját olyan ritka őszinteséggel, akkora erkölcsi erővel és annyi lélektani hitellel érzékelteti, hogy könyve valóságos ön-eposszá nő.
Akinek tetszett a Házimurik, annak ez is be fog jönni. Aki nem olvasta még a trilógia első részét, annak javaslom, hogy előbb azt olvassa el, annak ellenére, hogy a regény önmagában is élvezhető és érthető olvasmány.


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.09.20