265
Jazz: Jeff Goldblum & The Mildred Snitzer Orchestra - The Capitol Studios Sessions
Juhászné Lukács Mária ajánlata

jeff-goldblum-and-the-mildred-snitzer-orchestra

Jeff Goldblum amerikai színészt sok híres filmből ismerhetjük (Jurassic Park, A függetlenség napja), viszont kevesen tudják róla, hogy gyermekkora óta zongorázik, és évek óta fellép jazzmuzsikusként is. A kiváló zongorista a 90-es évek óta ad koncerteket zenekarával a Los Angeles és a New York City körüli jazz klubokban.

Régi álma valósult meg, amikor elkészítette első lemezét a The Mildred Snitzer Orchestra közreműködésével. A műsort közönség jelenlétében rögzítették. 2018-ban a DECCA kiadásában megjelent lemezén a zongorista sokat improvizál és beszélget a zeneszámok között kedvenc meghívott vendégeivel, miközben a felvételek készülnek. Ehhez az egyedülálló felvételi élményhez olyan énekesek csatlakoztak, mint Imelda May ír szupersztár vagy az American Idol egyik korábbi helyezettje, Haley Reinhart énekesnő. Sarah Silverman komikus is szerepel az 1920-as Me and My Shadow című klasszikus számban, míg a Grammy-díjas trombitaművész, Till Brönner játéka a lemez szinte összes számában megjelenik.

Az album igazi zenei csemege a jazz rajongói számára.

Tracklist:
01. Cantaloupe Island
02. Don't Mess With Mister T
03. My Baby Just Cares For Me
04. Straighten Up And Fly Right
05. Jeff Introduces Sarah Silverman
06. Me And My Shadow
07. Nostalgia In Times Square
08. It Never Entered My Mind
09. Gee Baby (Ain't I Good To You)
10. I Wish I Knew (How It Would Feel To Be Free)
11. This Bitter Earth
12. Come On-A-My House
13. Caravan
14. Good Nights


Megtekintés az Online Katalógusban

2022.09.09